Az ellenzék szerint a budapestiek kárára húzódik a főváros finanszírozásának rendezése
Ellenzéki pártok szerint elsősorban a budapestiek látják majd kárát annak, hogy nem zárult le a kormány és a városvezetés között finanszírozási kérdésekben folyó egyeztetés.
Közleményekben és sajtótájékoztatón egyebek mellett arra reagált az ellenzék, hogy Tarlós István főpolgármester keddi sajtótájékoztatón az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszéléséről elmondta: Budapest a jövőben nem foglalkozik az agglomerációs közlekedés finanszírozásával, a kérdésről az agglomerációs településeknek az állammal kell tárgyalniuk.
Az MSZP szerint nagy pofont kaptak a budapestiek Orbán Viktor miniszterelnöktől, aki "veszélybe sodorta a fővárosi közszolgáltatásokat". Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő szerint mély csalódást okozott a kormányfő és a főpolgármester hétfői találkozója, amelyen azt várták volna a kormányoldaltól, hogy adjon írásos garanciát a budapesti tömegközlekedés hosszú távú finanszírozásának rendezésére, továbbá garantálja a fővárosi fejlesztéseket, vonja vissza a Budapestnek káros legutóbbi törvénymódosításokat és tartsa távol magát a budapestiek vagyonától.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az eredménytelen találkozó azt jelenti, hogy a főváros már nem kapja vissza azt a 15 milliárd forintot, amit az idén az állam helyett előlegezett meg a fővárosi tömegközlekedés fenntartásához.
A Jobbik szerint Budapest fideszes vezetése és a Fidesz-kormány közötti feszültség miatt a jövő évtől az agglomerációba irányuló járatok csupán a főváros közigazgatási határáig járnak. Hegedűs Lorántné, a párt budapesti alelnöke szerint ez több százezer ember munkába, iskolába járását fogja megnehezíteni, ellehetetleníteni. A Jobbik ismét azt kezdeményezi a parlamentben, hogy a tömegközlekedés forgalmi adóját csökkentsék 27-ről 5 százalékra, amivel ötödére csökkenne annak a 10 milliárd forintnak az összege, amiről a főpolgármester és a kormányfő "huzavonája" szól.
Az LMP úgy látja, Orbán Viktor "ki akarja véreztetni" Budapestet. Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi képviselője szerint az iparűzési adó újraosztása nem jelent megoldást a főváros hosszú ideje megoldatlan finanszírozási problémáira. Miközben Budapest kormányzati kezdeményezésre a nyári olimpiára pályázik, addig a kormány arra sem biztosít forrást, hogy a főváros legalább egy rendes hétköznapot meg tudjon szervezni - fogalmazott, majd megismételte, az LMP szerint a tömegközlekedés költségein egyenlően kellene osztoznia az utasoknak, a fővárosnak és a kormánynak.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a főpolgármester egy üres ígérettel távozott hétfőn a miniszterelnöktől. Pataki Márton, a párt budapesti elnöke szerint amennyiben a tárgyalások tempója változatlan marad, akkor a fővárosi önkormányzatnak 2019-ig kell finanszíroznia az agglomerációs járatokat. Az a kérdés, hogy miért bízzanak a budapestiek Tarlós Istvánban, aki ma már fenyegetőzni sem mer - közölte az Együtt politikusa, aki szerint a főpolgármesternek és a kerületi vezetőknek távoznia kell, ha nem hajlandóak ellátni feladatukat.
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint Tarlós István totális vereséget szenvedett Orbán Viktorral szemben, a kettőjük közötti politikai csata igazi vesztesei azonban a fővárosiak. Szbadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke szerint a főpolgármester nem tudja képviselni a budapestiek érdekeit, a Fidesz támogatottjaként sem találja a közös hangot a pártvezetéssel, ráadásul mélyen megalázó helyzetbe navigálta magát.
MTI

Hozzászólások