Az LMP ombudsmani vizsgálatot kér a téli közmunkaprogramról

Az LMP az ombudsmanhoz fordul, hogy történt-e alapjogsértés a téli közmunkaprogramban. A képzések megszervezésével kapcsolatos súlyos hiányosságok, a jogi, személyi és tárgyi feltételek hiánya a program elindulásakor a párt szerint sértette a jogbiztonságot - közölte Szél Bernadett, a párt országgyűlési képviselője az MTI-vel szombaton.

lmp

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja közleményében azt írta: az LMP szerint ombudsmani vizsgálatra van szükség "a botrányok által kísért téli közmunka-képzések kivizsgálására".
"A villámgyorsasággal megszervezett képzések úgy indultak el tavaly decemberben, hogy csak az elköltendő uniós forrás állt rendelkezésre, sem a jogszabályi háttér, sem a lebonyolításhoz szükséges pedagóguslétszám, sem a képzések helye nem volt biztosított" - írta.
Hozzátette: a beszámolók szerint a pedagógusok szerződés nélkül kezdték meg a munkát, anélkül, hogy tudták volna mennyit kapnak a képzésért, vagy hogy pontosan mit is kell tanítani.

Emlékeztetett rá: a korábbi ombudsman 2012 szeptemberében kiadott jelentésében felkérte a közmunkában illetékes minisztereket, hogy időben készítsék elő a közmunkaprogramokhoz kapcsolódó képzések szakmai, jogi, anyagi hátterét, és annak tartalmát a közmunkások hosszú távú munkaerő-piaci igényeire tekintettel alakítsák ki.
"Mindebből semmi sem valósult meg. A képzésekre tömegével beterelt közmunkások és az utolsó pillanatban, lasszóval fogott pedagógusok csak a kormány foglalkoztatási propagandájához kellettek" - írta az ellenzéki politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com