Bakondi: fel kell készülni, hogy ismét megindul a migránsáradat

A népszavazás az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarország lakossága véleményt nyilváníthasson a magyar emberek jövőjét súlyosan érintő kérdésben, ugyanakkor fel kell készülni, hogy ismét megindul a migránsáradat Magyarország felé - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden délután Egerben tartott sajtótájékoztatóján.

Bakondi György altábornagy az október 2-i népszavazás tétjéről szólva úgy fogalmazott: egy felelős kormányzatnak fel kell készülnie arra az esetre, ha az Európai Unió és Törökország közötti migránsokra vonatkozó megállapodás "megborul", és Görögországon, illetve Bulgárián keresztül ismét megindul az emberáradat a "bejáratott úton, Magyarországon át" Nyugat-Európa felé.

bakondi

Minden törvényes eszközzel meg kell akadályozni az erőszakos tiltott határátlépéseket, hogy megóvjuk a magyar emberek biztonságát - közölte.

Bakondi György úgy véli, hogy Európa korábban nem tapasztalt biztonságpolitikai kihívásokkal találta szembe magát. Ezek közé sorolta az Ukrajnában zajló polgárháborút, a Brexit-et, és a "tömeges, illegális és agresszív" migrációt. Hangsúlyozta, hogy tavaly 104 országból érkezett 400 ezer migráns haladt át Magyarországon.

Ezek a számok is bizonyítják azon felfogás tévességét, amely szerint csupán a szíriai polgárháború elől menekülőkről van szó - mondta.

Elhangzott, hogy idén eddig közel 19 ezer migráns próbált illegálisan bejutni Magyarországra, miközben - a tavalyról átnyúlóakkal együtt - mintegy 26 ezer menekültügyi kérelem érkezett a magyar hatóságokhoz.

Bakondi György hangsúlyozta: Brüsszel terveiben már az is szerepel, hogy a jelenleg nemzeti szinten működő menekültügyi hatósági jogköröket is centralizálnák .

"Ezt Magyarország nem akarja, mi úgy gondoljuk, hogy meg kell őriznünk kultúránkat, nyelvünket, nemzeti összetételünket, munkahelyeinket, az egészségügyi, az oktatási és a szociális ellátórendszerünket. Nem akarjuk, hogy mások mondják meg, kikkel kell nekünk együtt élnünk" - közölte.

A főtanácsadó úgy fogalmazott: szó sincs arról, hogy minden migráns terrorista lenne.

A migránsok több tekintetben is áldozatok: áldozataik saját kormányuknak, a közöttük megbúvó terroristáknak, az embercsempészeknek és áldozatai a hamis ígéretekkel áltató brüsszeli politikának is - mondta. Ugyanakkor a migránsokkal együtt érkeznek Európába terroristák és az agresszív iszlám tanait népszerűsítő, terrorcselekményekre buzdító vahabita hittérítők - fűzte hozzá.

A miniszterelnök főtanácsadója kijelentette: pártpolitikán felüli nemzeti kérdésről van szó, ugyanakkor a migránsokkal összefüggésben Európában és itthon is hallani hamis érveléseket.

Mint mondta, ilyen érv, hogy a migráció a munkaerőpiacnak hatalmas lehetőségeket ad, ám kiderült, a bevándorlók nyelvtudásban és szakképzettségben is komoly felkészítésre szorulnak.. Hamis érvelés a szolidaritásra való hivatkozás is, mert Magyarország most is mindenben támogatja a tömeges, illegális és agresszív migrációval szemben védekezni kényszerülő államokat, miként támogatja a különböző karitatív szervezeteket is - húzta alá.

Szavai szerint az sem igaz, hogy az október 2-i népszavazás Magyarország uniós tagságáról szólna. Semmi okunk nincs arra, hogy kiváljunk az Európai Unió családjából. Azt szeretnénk, ha EU migráns- és biztonságpolitikájában fordulat következne be - fogalmazott.

Nyitrai Zsolt, az egri térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az október 2-i népszavazás Magyarország, a megyék és a települések jövőjéről is szól. Az osztrák, német és olasz példák azt mutatják, hogy a Brüsszel által elrendelni kívánt kényszerbetelepítések nagyon komoly biztonságpolitikai kockázatot és költséget jelentenek a megyék, a települések számára is - fűzte hozzá.

Ennek a kockázatát azonban nem szabad felvállalni, ezért minél nagyobb számban kell nemmel szavazni az országos népszavazáson a kényszerbetelepítésekre - közölte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com