Beutazási tilalom - Vida Ildikó ügyvédje: az ügyészség szerint rágalmazást követhetett el Goodfriend

Kimerítheti a rágalmazás tényállását André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő korábbi kijelentése Vida Ildikóról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökéről - Futó Barnabás, a NAV-elnök ügyvédje szerint ezt állapította meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

vida-ildiko-vagyok-kérek-egy-tolmácsot

Az M1 Este című műsorának Futó Barnabás azt mondta: megindították az eljárást rágalmazás gyanújával, de addig felfüggesztik, amíg André Goodfriend diplomáciai mentességét nem oldja fel az Egyesült Államok.
"Tehát nemcsak mi gondoltuk így, hogy egyértelmű, hogy itt bűncselekmény elkövetésével vádolta vagy gyanúsította meg az ideiglenes ügyvivő az én ügyfelemet, hanem - a lefolytatott nyomozás alapján - a Központi Nyomozó Főügyészség is" - nyilatkozta Futó Barnabás Az estének. A műsorból az M1 Híradó közölt előzetes részletet.

Futó Barnabás december 11-én közölte az MTI-vel, hogy a NAV elnöke feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend ellen. A NAV elnökének ügyvédje azt mondta: az amerikai diplomata Heti Válaszban december 4-én megjelent interjújában tett sértő kijelentése miatt tettek feljelentést. Az ügyvivő a lapinterjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás.

A Központi Nyomozó Főügyészség december 15-én jelentette be, hogy nyomozást rendeltek el Vida Ildikó feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.
A NAV elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének a felfüggesztéséhez szükségesek - közölte a Legfőbb Ügyészség december 22-én az MTI-vel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com