Elemző: az MSZP régóta nem tudja mi a helyes út, a Jobbik pedig zsarolja a kormányt

Az MSZP-nél látszik, fogalmuk sincs, mi a helyes út, a Jobbik pedig a kormányt zsarolja az alaptörvény-módosításról folyó tárgyaláson - közölte a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Boros Bánk Levente szerint az MSZP nem tudja eldönteni, mit kellene csinálni, hiszen kezdetben azt mondta, hogy nem tárgyal a kormányfővel az alaptörvény-módosításról, majd mégis leült Orbán Viktorral tárgyalni.

nézőpönt intézet

"A 2010-es választási vereség óta benne van az MSZP-ben, hogy fogalmuk sincs, mi a helyes út" - fogalmazott az elemző.

A Jobbikról azt mondta, a párt a migránsválságban egyértelmű álláspontot fogalmazott meg, ugyanakkor a kormányzati cselekvéssel, a határzár kiépítésével a Jobbik bizonytalan pozícióba került.

A kvótanépszavazás kapcsán ugyan a nemek mellett voksolt, azonban nem kampányolt, így a Jobbik lett a népszavazás legnagyobb vesztese - tette hozzá Boros Bánk Levente.

A kormány mind a migránsválságban, mind a népszavazásban megerősödött, a Jobbik pedig próbál "visszakapaszkodni erre a szekérre" úgy, hogy zsarolja a kormányt - vélte az elemző.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com