Ellenzéki pártok szerint a kormány szűken értelmezi a család fogalmát

Szél Bernadett arról beszélt, hogy az LMP egy sikeres családpolitika megvalósításában érdekelt, ezzel szemben a kormány nem veszi figyelembe a valóságot, és ideológiai nevelést próbál folytatni.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a családkonferencia a hagyományos családmodell mellett tette le a voksát, miközben a családoknak mindössze 39 százaléka tartozik ebbe a körbe Magyarországon, így gyakorlatilag kisebbségben vannak. Egy ilyen helyzetben a kormány nem hagyhatja sorsára a többieket, hanem arra kellene koncentrálnia, hogy minden család megkapja a szükséges segítséget - mondta.



Az egyszülős családok vannak különösen kemény helyzetben, miközben minden ötödik család ilyen. A családi pótlék differenciált emelésére is szükség lenne, mert ez az a támogatás, amely mindenkit elér, és végső helyzetben is segítséget jelent - emelte ki. Szelényi Zsuzsanna (Együtt) azt mondta, az "alapvetően rendben van", hogy a kormány családbarát konferenciát szervez. Baj azonban, hogy szűken értelmezi a család fogalmát, és nagyon ideologikusan közelíti meg a kérdést - tette hozzá. A kormány nem gondolkodik jól a családokról, és a nőket nem tekinti a társadalom megfelelő alkotórészének - mondta. Véleménye szerint a kormánynak több teendője is lenne, így például be kellene vezetnie a gyest az apáknak is, szembe kellene néznie a családon belüli erőszak kérdésével, és Magyarországnak ratifikálnia kellene az isztambuli egyezményt.

Demeter Márta független országgyűlési képviselő is az isztambuli egyezmény ratifikációját sürgette, és arról beszélt, hogy a családkongresszus a kormány "ókonzervatív" családszemléletét tükrözi, ellentétes irányban halad az európai trenddel, egy periférikus, fundamentalista megközelítést erőltet a társadalomra. A valóság bőven meghaladta ezt a megközelítést - jelentette ki. Olyan kiszámítható társadalompolitikára van szükség Magyarországon, amely figyelembe veszi a világ változásait, amely alapján a szociális biztonság megteremtésével az állam megkülönböztetés nélkül segíti a családokat - mondta.

(FOTÓ)

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com