Fidesz: az ellenzék nem értette meg a gazdatársadalom üzenetét

A Fidesz szerint az ellenzéki pártok nem értették meg a gazdatársadalomnak azt az üzenetét, hogy termőföldhöz szeretnének jutni.

Győrffy Balázs, a kormánypárt országgyűlési képviselője - egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke - ezt azzal kapcsolatban mondta budapesti sajtótájékoztatóján, hogy az Országgyűlés az ellenzék kezdeményezésére hétfőn politikai vitanapot tart az állami termőföldek értékesítéséről.

fidesz

A fideszes politikus hangsúlyozta: "a termőterület a magyar gazdák kezében van a legjobb helyen".

"Mutyi kizárva" - jelentette ki az értékesítésről szólva, jelezve, hogy a három hektárnál nagyobb földeket nyilvános árveréseken adják el, a kikiáltási ár pedig a helyi árnál tíz százalékkal magasabb. A spekulánsok kizárását húszéves terhelési és elidegenítési tilalom garantálja - tette hozzá.

Győrffy Balázs kiemelte továbbá, hogy Magyarországon 300 hektárnál több termőföldet senki sem szerezhet.
Tájékoztatása szerint a most értékesítésre szánt állami területek körülbelül négyötöde tíz hektárnál kisebb.

Arra a felvetésre, hogy Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP), Felcsút polgármestere és családja jelentős területeket szerezhet majd meg, a kormánypárti képviselő úgy reagált: ahogyan minden más magyar állampolgár, úgy Mészáros Lőrinc is akkor tud vásárolni, ha földműves, és ebben az esetben is csak 300 hektárt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com