Fidesz: újabb segítség a devizahiteleseknek, folytatódó rezsicsökkentés
Újabb segítséget kapnak a devizahitelesek azzal, hogy folytonos lesz az árfolyamgátba való belépés lehetősége - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a parlament várhatóan már hétfőn elfogadja az erről szóló kormánypárti előterjesztést.A szóvivő emlékeztetett, az árfolyamgát igénylésének határideje május 31. lett volna, ezt azonban eltörlik.
Az árfolyamrögzítés lehetőségével eddig 150 ezer család élt - közölte Selmeczi Gabriella, javasolva egyúttal, hogy aki még nem vette igénybe az árfolyamgátat, tájékozódjon bankjánál, és éljen a lehetőséggel, mert ez csak előnyökkel jár.
A fideszes politikus szerint a baloldali kritizálók elfelejtik, hogyan is került sok család a devizahitel-csapdába. Bajnai Gordon volt miniszterelnök például úgy vélte, a családok tehetnek arról, hogy adósságcsapdába kerültek - tette hozzá.
Selmeczi Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy 2002 után a Gyurcsány-Bajnai-kormány eltörölt minden kormányzati lehetőséget, amely addig járt az otthonteremtőknek, devizahitelekbe hajszolva ezzel a lakosságot.
Az árfolyamgát keretében egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni.
A kormánypárt szóvivője hétfői tájékoztatón szólt arról is, hogy folytatódik a rezsicsökkentés: a parlament hétfőn szavaz annak az előterjesztésnek a módosító javaslatairól, amely a PB-gáz-palackok díjának - a fogyasztóvédelmi bizottság javaslata alapján a 2012. december 1-jei árakhoz képest végrehajtandó - tízszázalékos csökkentését tartalmazza.
Selmeczi Gabriella megjegyezte azt is, hogy októbertől újabb rezsicsökkentésre lehet számítani.
A rezsicsökkentésnek köszönhetően átlagosan várhatóan 95 ezer forintot takaríthat majd meg egy család éves szinten - fűzte hozzá.
MTI


Hozzászólások