Foglyul ejtette a 3 gyermekes magyar édesanyát a szíriai pokol!

A szíriai Hamában, családjáért retteg az a magyar 3 gyermekes édesanya, aki nem tud hazajönni Magyarországra a dúló szíriai polgárháború miatt.


Mónika 16 évvel ezelőtt ismerkedett meg férjével, Mannal Magyarországon. Abban az időben a választás még ideális volt.

khnktkpTURBXy82ZDdlNWE1Mzg3Y2E1NzIzYmY5ZWM3YWU1ZTE4OTQ5My5naWaSlQMCzQFBzQVKzQL5kwXNAxTNAbw

Mónika nap, mint nap azon aggódik, hogy lesz-e bombázás este és életben marad-e mindenki családjából, vagy éppen nappal nem visznek-e el valakit közülük konspirációs vádakkal.

Ugyanis férjével Mannal is ezt tették, mert egy balesetet szenvedett taxijával, amellyel nekiütközött egy katonai vezető kocsijának és csúnyán összeszólalkoztak!

Ez már három éve történt. Azóta a férj börtönben van és nem tudni, hogy mi lesz a sorsa.

Mónika retteg és azt kérte, hogy teljes nevüket ne közöljék!

Mónika lányai, Leila és Madiha kicsik voltak, amikor Hamába költöztek 2000-ben, Mirjam már Szíriában született.

A feleség beszámol arról is, hogy 2011-óta egyre veszélyesebb az élet arrafelé. Naponta csak másfél óráig van áram. Ivóvíz pedig csak éjjel folyik.

5b87f88454abe0f21405722d7a0bd0d2

Az utcán 100 méterenként katonai bázisokat állítottak fel, és ott ellenőrzik a gyanús személyeket. Egyfolytában rettegünk. A legfélelmetesebb azonban az, hogy bármikor elkezdhetik bombázni a várost. – nyilatkozta Mónika.

Az Assad-kormány ellen lázadók körbevették a család élőhelyét. Amennyiben betörnek a területre, akkor bombázással fogják visszaverni őket. A városban tankok és lövöldözések eddig is voltak, de ezek elől legalább el lehetett menekülni. A bombázások elől pedig lehetetlen.

A család haza szeretne jutni Magyarországra, de nem egyszerű, mert a magyar útlevelek lejártak. A szír papírokkal pedig csak menekülttáborokba juthatnának el!

„Egy barátunk közbenjárásával elutaztam Jordániába, de az ottani magyar nagykövetség sem tudott segíteni: a gyerekek útleveléhez ugyanis az apjuk hozzájárulása is szükséges lenne, ez azonban lehetetlen, mivel Man börtönben van.” – mondta az aggódó édesanya.

3

A család napról napra él, bevételük nincs. Magyarországi barátaik segítik őket.

A Blikk megkereste a Külügyminisztériumot, hogy tudna-e segíteni a magyar családnak?

A Szíriában élő magyar állampolgároknak 2012. december 5-ig volt lehetőségük a magyar állam segítségét kérni a hazajutásban, erre akkor felhívtuk a figyelmet. A damaszkuszi nagykövetség, azóta nem működik, Szíria területe a bejrúti nagykövetség illetékességébe tartozik. De Jordániában is segítenek nekik.” – kapta a választ a Blikk!

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy csütörtökön egy komoly összecsapás történt Hamá tartományban, ahol a kormány légiereje bombázott is. A szunniták az utóbbi időkben olyan területeket foglaltak el, amelyek számukra stratégiailag fontosak, de Asszad elnöknek is. Ezekben a támadásokban 50 fegyveres és 17 civil vesztette életét.

Amíg Magyarország kormányzata stadionok építésével van elfoglalva, addig a valódi menekültek hanyagolva vannak. Megvezető kommunikációval Angela Merkel ellen, Angela Merkellel.

A magyar politikának nem számít egy magyar család, akit ki kellene menekíteni!

Inkább az illegális migráció és Bakondi szakszerű mondásai nyugtatják meg, vagy húzzák fel az embereket, akik a fővonalat hallgatják.

A mai politika lekésett. Sokkal erősebb rendeletek már rég megakadályozták volna az illegális migrációt Magyarországra a terrort országunkba hozva, Angela Merkel akaratát kiszolgálva. Országunkat átjáróházzá téve!

BELGIUM-EU-SUMMIT

Mi van azokkal a magyarokkal, akik kint maradtak a terror országában és valós szíriai-magyar menekültek, mint például Mónika, férje és gyermekei?

A bürokrácia nem más, mint a magyar külügy. Papírok hiányában se jobbra, se balra.

Merkel meghívására Orbán Magyarországból átjáró házat csinál valódi illegális bevándorlókat vonultat, regisztrálva Merkel-Hitler terror akcióját támogatva? A német nagy bűnbánat nevében? Vonatkoztatva arra, hogy Angela Merkelt egy szerencsétlenül járt palesztin kislány fogott meg. A kancellárasszony érzelmeit ekkor szétszórta a német politikában és meglátták Merkel emberi arcát is.

Mindeközben Magyarországon már gyökerében elfojtani lehetett volna a Dublini szerződésekből való kilépésekkel, nem beszélve a Huxitról, amit Anglia már meglépett Brexitbe! Javára is fordult pozitív irányban a brit gazdaság.

brexit3

A mindenkori magyar politikának szüksége van az Európai Unióra, mert a támogatásokat ugyan felhasználják fejlesztésekre, integrálódásra, de a politikusok ezekből hatalmasan meggazdagszanak.

Mónika esetében pedig bürokratikus módszerrel, elodázzák a dolgot, holott nem lenne más a kötelességük, mint a komplett magyar családot kimenekíteni a háborús területekről, nem pedig helyt adni az illegális bevándorlóknak a terrort egyben elültetve Magyarországon és Európában.

Mindenesetre, aki a kötelező kvóta referendum szavazáson részt vesz, ajánlott NEM-el szavazni Magyarország ideiglenesen élhetőségének érdekében. Az önkéntes kvóta referendumot Orbán Viktor már aláírta. Ez csak annyit jelent, ha a jövőben a baloldal veszi át a hatalmat, akkor a magyarok lesznek menekültek saját hazájukban, ki tudja, hogy hová.

Csak tekintsünk vissza a volt Fideszes Fodor Gáborra, aki köpönyegforgatásában immár Magyarország legmenőbb liberális vezetője!

Viszonylag az alábbi videó miatt mondotta volt Jeddi Árpád Levente, hogy az MLP korcs, mert Fodor Gábor pártja kijelentette, hogy a magyarok is bevándorlók voltak a Kárpát-medencébe.



Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com