Hódmezővásárhelyen a munkahelyteremtés a legfontosabb városi feladat

A munkahelyteremtést tartják a legfontosabb városi feladatnak a hódmezővásárhelyiek – közölte Hegedűs Zoltán alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón, az alföldi városban.

Május 11-én indult el a város történetének eddigi legszélesebb körű konzultációja, amelynek keretében az integrált településfejlesztési program céljait véleményeztették az emberekkel. A 15 témát felölelő kérdőívet csaknem öt és fél ezren töltötték ki, vagyis minden negyedik hódmezővásárhelyi háztartás közölte véleményét - mondta a politikus.

varos_ma

A Vásárhely  2020 gazdaságfejlesztési konzultáció eredményeit ismertetve jelezte: a város lakói a legfontosabb feladatnak a munkahelyteremtést tartják, az egészségügy fejlesztését sorolták a második helyre, ezt a mezőgazdaság támogatása követte. A válaszadók 95 százaléka egyetértett azzal, hogy az önkormányzatnak támogatnia kell a hódmezővásárhelyi kis- és közepes vállalkozásokat. A konkrét teendők között sokan említették a déli elkerülő út építését és az ipari park bővítését.

Csaknem mindenki támogatta a helyi termékek vásárlásának ösztönzését és egy ehhez kapcsolódó városkártya bevezetését. A városüzemeltetési fejlesztések közül a legtöbben a csapadékvíz-elvezető rendszer megújítását említették és sokan látnák szívesen a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítését is - tudatta Hegedűs Zoltán.

A szociális területről a legfontosabbnak az akadálymentesítést, a bölcsődei férőhelyek bővítését és az egyik szociális otthon felújítását tartják az emberek, támogatják a rendelők korszerűsítését és az Egészséges Vásárhely Program folytatását.

Az iskolák, óvodák fejlesztése mellett a szakképzés átalakítását, a helyben elhelyezkedési lehetőséget kínáló szakmák oktatását is szívesen látnák a vásárhelyiek - közölte a politikus, hangsúlyozva, a konzultáció eredményeit felhasználják a Területfejlesztési Operatív Program pályázatai során.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com