Jobbik: a kormány elértékteleníti a magyarok munkáját

A Jobbik szerint a kormány nem lép fel a forint erejének védelmében, ezért a magyar emberek munkája folyamatosan értéktelenedik a külföldi devizákban kifejezve.

jobbik

Erről Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese beszélt újságíróknak kedden, Budapesten.
Hangsúlyozta, a kabinet hiába kampányol az átlagbérek emelkedésével, ha a tények azt mutatják, hogy míg 2010-ben az átlagbér 525 euró volt, most pedig 480 euró. Ráadásul az amerikai fizetőeszközben kifejezve még nagyobb a romlás, az öt évvel ezelőtti 710 dollár után ugyanis jelenleg csak 580 dollárt ér egy magyar átlagkereset - fűzte hozzá.
Volner János szerint mindez azért fordulhatott elő, mert a kormány az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre, valamint a Magyarországon megtelepedő külföldi cégekre alapozza az ország versenyképességét.
A Jobbik szerint azonban ez nem vezethet sikerre, helyette a termelőszektort, a mezőgazdaságot, az ipart és a turizmust, vagyis a gazdaság alapjait kellene erősíteni - emelte ki az ellenzéki politikus, hangsúlyozva a kiszámítható adórendszer és gazdaságpolitika megteremtésének fontosságát is.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com