Krónika 2. rész

A szőlő- és bortermelők adminisztrációs terheinek csökkentéséhez szükséges törvénymódosításokról szóló javaslat általános vitája után a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításával folytatta szerdai munkáját az Országgyűlés.Szőlészet és borászat

KDNP: a javaslat tisztelgés a termelők előtt
Vejkey Imre (KDNP) felszólalásában kiemelte, a törvénymódosítás több, mint a szőlő- és bortermelők adminisztrációs terheinek csökkentése: tisztelgés is a termelők nemes munkája előtt.

A javaslat célja ugyanakkor, hogy az EU által meghozott és a szocialista-liberális kormányok által "habosítottan" átvett folyamatok egyszerűsödjenek, ezáltal könnyítve a termelők mindennapi munkáját.

Kiemelte a talajvédelmi tervre vonatkozó szabályozás egyszerűsödését, a származási igazolás, illetve a kiviteles származási igazolás kiadásának egyablakossá válását és ingyenessé tételét; egyszerűsödik ezen felül a hazánk területen kívül végzett kiszerelés vagy további feldolgozási szolgáltatás adminisztrációja is - mondta, jelezve a KDNP támogatását.

Fidesz: óriási veszélyt jelent a szőlőkabóca
Font Sándor (Fidesz) a Földi Judit felszólalásában szóba hozott aranyszínű sárgaság szőlőbetegség veszélyéről ejtett szót, kiemelve, hogy a kórt az amerikai szőlőkabóca terjeszti.

Ha nem sikerül megfékezni a szőlőkabócát, akkor az egész területeket megfertőz, és teljes kivágást kell elrendelni, hároméves telepítési tilalommal - figyelmeztetett. Iszonyú káresemény előtt állunk, ha ebben nem lépünk - jelezte, a témában széleskörű szakmai konferencia összehívását kezdeményezve.

Fontosnak nevezte a gazdák tájékoztatását, sokan ugyanis nem ismerik fel a betegség első jeleit. Ezen felül szükséges a riasztási lánc megszervezése, a csapdázás hatékony módszereinek kötelező elrendelése, a betegség elleni fellépés hatékony módszereinek kidolgozása, valamint a védekezés esetleges jogszabályi akadályainak elhárítása - mutatott rá.

Zárszó
Tállai András, az agrártárca államtitkára zárszavában megköszönte a kormánypárti és ellenzéki támogató hozzászólásokat is, elismerve, hogy az aranyszínű sárgaság terjedése Magyarországon is az ágazat jövőjét veszélyeztető problémát jelent.

Támogatandónak nevezte a Font Sándor által javasolt konferencia ötletét, hozzátéve azt is: a szerdai kormányülésen külön téma a fertőzés elleni fellépés.

Nemzetbiztonsági ellenőrzés

Előterjesztő: csökken a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek száma

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításáról Farkas Örs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkára azt mondta, annak célja, a nemzetbiztonsági ellenőrzés rendszerének átalakítása, amelynek keretében újragondolták a nemzetbiztonsági ellenőrzésre kötelezett munkaköröket, hogy csökkentsék a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek számát.

Hozzátette, az átfogó nemzetbiztonsági ellenőrzést nem igénylő, szenzitív munkakörök esetében a nemzetbiztonsági ellenőrzést felváltja az úgynevezett egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzés. Ezen munkakörök meghatározásának alapja a minősített adatkezelés - tette hozzá.

Közölte, az előterjesztés tételesen rögzíti azon kiemelt munkaköröket, amelyeket betöltő személyek fokozottan vannak kitéve a jogellenes befolyásolási szándéknak, leplezett támadásnak vagy fenyegetésnek. Ezen kiemelt munkakörök betöltői továbbra is a nemzetbiztonsági ellenőrzés hatályára esnek majd - hangsúlyozta.

Úgy folytatta, azok esnek az egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzés alá, akik ugyan ki vannak téve, de nem fokozott mértékben jogellenes befolyásolási szándéknak, leplezett támadásnak, fenyegetésnek. Ezeket a szenzitív munkaköröket betöltők minősített adatot kezelő szervnél, szervezetnél vagy gazdálkodó szervezetnél dolgoznak - magyarázta.

Farkas Örs szólt arról is, a minősített adatkezelés miatti nemzetbiztonsági ellenőrzésre, valamint az egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzésekre lesz egy keretszám, amelyet javaslat alapján a polgári nemzetbiztonsági szolgálatot irányító miniszter fog megállapítani foglalkoztatóként.

Közölte, ugyancsak egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonhatók azok, a korábban nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek, akik állami vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői, vagy vezetőállású munkavállalói.

Kitért arra, hogy a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásának szabályai csak annyiban változnak, hogy biztonsági szakvéleményt az ellenőrzöttről csak kockázat felmerülése esetén állít majd ki a nemzetbiztonsági szolgálat. Ha azonban az érintettel kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat merül fel, akkor egy levelében fogja erről tájékoztatni az ellenőrzés kezdeményezőjét az Alkotmányvédelmi Hivatal vagy az eljárást lefolytató Nemzetbiztonsági Szolgálat - részletezte.

Farkas Örs szerint az egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzés egy kevésbé átfogó ellenőrzés lesz, külső engedélyhez kötött, titkos információgyűjtés nem lesz alkalmazható ennek során.

Elmondta, az egyszerűsített ellenőrzés csupán információt szolgáltat a foglalkoztató részére, de a foglalkoztató szabadon mérlegelhet, az információ mennyire befolyásolja az adott körben való foglalkoztatást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com