MSZP: a kormány segítsen az autóhiteleseken is!

Az MSZP igazságtalannak tartja, hogy a kormány különbséget tesz a devizahitelesek között; az ellenzéki párt azt követeli a kormánytól, hogy azoknak is nyújtson támogatást, akik autóvásárlásra vettek fel devizahitelt.

mszp

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a devizahitelesek megsegítésében komoly szerepet vállalhatna a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hiszen a forint gyengülése miatt "több százmilliárd forintot kaszált". Cinikus az a magatartás, hogy az állam a devizahitelesek megsegítéséből kivonul - értékelte.

Az ellenzéki politikus szerint az MNB-nél keletkezett extranyereség terhére a forintosítás kiterjeszthető lenne az összes devizahitelesre. Úgy fogalmazott, értik, hogy egy autó nem olyan fontos ingóság egy család életében, mint egy ingatlan, de ettől még az is súlyos teher számukra.
Burány Sándor felszólította a kormányt, hogy "fejezze be a lopást", a minden mozgó és mozdulatlan dolog megadóztatását. Hozzátette: az MSZP a végsőkig elmegy azért, hogy a kormány ne lophassa el az emberek pénzét. Emlékeztetett arra, hogy ezért is kezdeményezték a gáz és a villany árának csökkentését, hogy a zuhanó világpiaci árak hasznát az emberek kapják meg.

Szerinte a Fidesz a tavalyi választás után ott szorongatja az embereket, ahol csak tudja. Valóságos adódömping volt ősszel - mondta, példaként "a végtelenül ostoba" netadót, az útdíjat, a napelemadót említette.
Az MSZP-s képviselő úgy folytatta: miközben a kabinet mindent megadóztat, magára nézve nagyvonalú. A kisebb és olcsóbb állam ígérete ellenére, az elmúlt öt évben ugrásszerűen nőtt az államtitkárok és helyettes államtitkárok száma és jövedelme; "az osztódással szaporodó" miniszteri biztosok a helyettes államtitkároknál is többet keresnek - mondta.

A költségvetési bizottság elnöke kifogásolta azt is, hogy Matolcsy György jegybankelnök több száz millió forintot költ "saját kedvteléseire".
Arra a kérdésre, mit szólnak hozzá, hogy a KDNP kidolgozta a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot, Burány Sándor közölte, jó reggelt kíván a KDNP-nek, végre van egy jó ötlete az elmúlt hetek ámokfutása után. Elmondta, az MSZP öt éve szorgalmazza ennek bevezetését, már törvényjavaslatot is nyújtott be az Országgyűlésnek. Ez is egy komoly segítség lehet a bajba került hiteleseknek - összegezte véleményét.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com