MSZP-Együtt-PM: az ügyészség szerint is visszaélésre ad lehetőséget a földpályázati rendszer

A Fővárosi Főügyészség magánokirat-hamisítás gyanúja miatt az Egri Járási Ügyészséghez továbbította a Bükki Nemzeti Park által kezelt állami földek hasznosításának ügyét - közölte Harangozó Gábor MSZP-s politikus kedden sajtótájékoztatón.

egyuttpm-logo


A feljelentésük nyomán indult ügyészségi vizsgálat megállapította, hogy a borsodi mezőségi földekre kiírt pályázatok értékelését nem a jogosultak, a nemzeti park szakemberei, hanem egy ügyvéd végezte el - ismertette a szocialista képviselő Szabó Rebekával, az Együtt-PM szakpolitikusával közösen. Mindketten az eredmények megsemmisítését és új földpályázati rendszer kidolgozását sürgették.
Harangozó Gábor szerint már nemcsak az ellenzék, hanem az ügyészség álláspontja is az, hogy a földbérlet-pályázati rendszer visszaélésekre ad lehetőséget.
Az ügyészség ugyanakkor nem találta megalapozottnak a hivatali visszaélés gyanúját, így az emiatt indított eljárást megszüntette, mondván: sem az eljáró ügyvéd, sem a nemzeti park igazgatója nem minősül hivatalos személynek.
Az MSZP-s képviselő az ügy részleteit az ügyészségi határozat alapján idézte fel. Elmondta, 2011 őszén több, később nyertes pályázó, valamint Tállai András belügyi államtitkár és Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnöke is rosszallását fejezte ki a nemzeti park földhasznosítási pályázatával kapcsolatban.

A pályázati határidő lejártakor Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter bizalomvesztés címén felmentette a nemzeti park igazgatóját, Szabó Csaba miniszteri biztos pedig a pályázat visszavonására utasított.
Ezután a nemzeti park a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) közreműködésével és pályázati rendszerének mintájára új pályázatot dolgozott ki, amelyben a teljes pontszám csaknem 50 százalékát szubjektív szempontok alapján oszthatták ki - ismertette Harangozó Gábor.

Beszámolója szerint az újra kiírt pályázat elbírálásához meghívtak három, azonos budapesti címen működő ügyvédi irodát. Az ügyészség megállapította, hogy ez színlelt pályázati eljárás volt, a győztest előre kiválasztották - közölte, megjegyezve: a pályázatokat a kiválasztott ügyvéd értékelte, rangsorolta és adta át a hivatalos bírálóknak, akik a valótlan tartalmú jegyzőkönyveket - mivel nem vettek részt az értékelésben - nem írták alá.
Az ügyészség szerint megállapítható, hogy a tanúvallomások alapján az első pályázat visszavonásáért lobbizó személyek a második körben sikeresen pályáztak - mondta Harangozó Gábor.

Az ügyészség megállapította - folytatta az MSZP-s politikus -, hogy különböző pályázók azonos gazdasági tervre eltérő pontszámot kaptak, az értékelés önkényes volt és visszaélés is történt. Nem állapította meg azonban Szabó Csaba miniszteri biztos felelősségét, amiért új pályázat kiírására utasította a nemzeti parkot.
Szabó Rebeka, az Együtt-PM szakpolitikusa kiemelte, hogy a borsodi mezőségi földpályázaton a legnagyobb területet - 496 hektárt - Kanyok Attila fideszes önkormányzati képviselő nyerte, a második legtöbbet egy olyan kft., amely tulajdonosának felesége rokoni kapcsolatban áll Tállai András feleségével. A harmadik legtöbb földet - 400 hektárt - pedig egy olyan társaság, amelynek vezetője Tállai Andrással közösen elnökli a mezőkövesdi sportegyesületet.
Szabó Rebeka hozzátette: az ügyészségi iratokból kiderül, hogy az államtitkárral együtt mindannyian szót emeltek az első pályázat ellen és az új pályázat kiírása mellett.

Szavai szerint ez az eset megmutatja az állami földbérlet-pályázati rendszer igazságtalanságát, befolyásolhatóságát. Ezért a konkrét pályázati eredmények megsemmisítésére és a jelenleg is folyamatban lévő pályázatok felülvizsgálatára szólította fel a földalapkezelőt és a szakminisztériumot, megemlítve: a szóban forgó ügyvédi iroda több másik pályázat esetében is eljárt.
Harangozó Gábor kérdésre válaszolva bírálta, hogy az ügyészség hivatali visszaélés helyett csak magánokirat-hamisítás ügyében folytatja a vizsgálatot. Szerinte az általa ismertetett iratokból kiderül, hogy az eljáró ügyész tisztességes munkát végzett, "megírta, hogy mi történt", de a "Polt Péter vezette ügyészség nem meri a politikusok felelősségét kimondani".

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com