MSZP: több százezerrel kevesebben dolgoznak a kormányváltás óta

Az MSZP szerint jelenleg több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltást utáni első negyedévben - mondta Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke szerint Orbánt Viktor és kormánya "több százezer embert elüldözött az országból", hiszen nem teremtette meg számukra a munkavégzés lehetőségét. Gúr Nándor megjegyezte: reméli, hogy ezek a fiatalok csak átmenetileg hagyták el az országot, a 2014-es választásokat követően visszatérnek, és megtalálják itthon a lehetőségeiket.

A szocialista politikus kiemelte továbbá, hogy nem csak kevesebben dolgoznak, de a dolgozók többsége a vásárlóerő-értéket tekintve kevesebb pénzhez jut hozzá, vagyis "több munkával kevesebb pénzt lehet keresni". Hozzátette, hogy a kormány állításával ellentétben a minimálbérek vásárlóerő-értéke 2013-ban mintegy 6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt.

Gúr Nándor arra is kitért, hogy sokkal többen féltik meglévő munkalehetőségüket, mint három, négy, vagy akár tíz évvel ezelőtt. A politikus szerint a munkaadók és a munkavállalók is belekényszerültek egy olyan helyzetbe, hogy "fogják a szájukat", a biztonsága sem a munkavállalónak, sem a munkaadónak nincs meg. "Ezzel együtt vannak a csókosok, a haverok, akik természetszerűleg trafikok sokaságát, földek száz hektárjait és sok minden egyéb mást kapnak" - fogalmazott a szocialista politikus.

mszp_logoMint mondta: 4,3 millió ember él a létminimum alatt, amin változtatni kell. Egy hiteles, kiszámítható kormányra van szükség, amely a Magyarországon élő és dolgozni akaró emberek döntő többségének a javát tudja, és képes szolgálni.
A 2014-es tavaszi választásokra kitérve arról beszélt, hogy egy szakszerűségen alapuló politikai kormányzást kell teremteni, amely alapjaiban biztosítja az emberek számára a legfontosabbat, "hogy aki dolgozni akar, az tudjon is".
Gúr Nándor célként jelölte meg, hogy minden családban legyen legalább egy ember, aki munkatevékenységet tud végezni. Továbbá meg kívánják teremteni azt a helyzetet - elsősorban a legalacsonyabb keresetűek esetében -, hogy a megszerzett javak vásárlóerő-értéke ne csökkenjen. "Minden kiszolgáltatott számára segítő kezet nyújtunk" - tette hozzá.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com