Adótörvények - MSZP: egymillióval nőhet jövőre a létminimum körül élők száma

Adótörvények - MSZP: egymillióval nőhet jövőre a létminimum körül élők száma

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint "az orbáni csomag" az elszegényedés évét hozza 2015-ben, a jövő évi adótörvényekkel és a költségvetéssel közel ötmillióra nőhet a létminimum körül élők száma Magy...
Jobbik: a Fidesz a gazdaság minden területére kiterjesztette befolyását

Jobbik: a Fidesz a gazdaság minden területére kiterjesztette befolyását

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a politika és a gazdaság olyan mértékben fonódott össze Magyarországon, ami már egy demokráciában teljesen megengedhetetlen. Gyöngyösi Márton szombaton a Fide...
MSZP: több százezerrel kevesebben dolgoznak a kormányváltás óta

MSZP: több százezerrel kevesebben dolgoznak a kormányváltás óta

Az MSZP szerint jelenleg több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltást utáni első negyedévben - mondta Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztat...
Megélhetési szint? KSH szerint két gyerekhez havi negyedmillió kell(ene)

Megélhetési szint? KSH szerint két gyerekhez havi negyedmillió kell(ene)

Megérkeztek végre a létminimummal kapcsolatos friss adatok a KSH-tól. Kiderült, hogy az egy főre eső létminimum 86 ezer (!) forint, ez arra vonatkozik, aki egyedül él. És akkor még nem beszéltünk a cs...