OGY - A házelnök köszöntötte a Törvényalkotási bizottságot első ülésén

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága mérséklő erővé válhat a törvényalkotás munkájában - vélekedett Kövér László házelnök, aki a grémium első ülésén reményét fejezte ki, hogy a testület érdemi átgondolást” mutat majd fel a jogszabályokkal kapcsolatban.

kövér lászlóKövér László köszöntőjében a bizottság politikai súlyát emelte ki. Emlékeztetett: az előző ciklus jogalkotási tempóját számos kritika érte, és bízott abban, hogy ebben a ciklusban nyugalmasabb lesz a belpolitika.

Úgy fogalmazott: a megelőző négy évben kirívó példák voltak arra, hogy a politikai meg nem értés komoly konfliktusba sodor minket”, amelyeket, mint mondta, megpróbáltak kompenzálni, ha úgy tetszik megtorolni”. Hangsúlyozta: szakítani kell az elmúlt négy és huszonnégy év rossz hagyományaival.

Reményét fejezte ki, hogy a bizottság a politikai ellentétek tompítását is szolgálhatja majd. Az új házszabályról és országgyűlési törvényről szólva azt mondta: várhatóan a gyakorlat még vitákat teremt a szabályokról. Ezeket jóhiszeműen közelítsük meg” – kérte.

A testület az első ülésén a kilakoltatási moratórium határidő nélküli meghosszabbításának kérdését tárgyalta, valamint az országgyűlési törvény módosításának részletes vitáját folytatta le. Mindkettőről házszabálytól eltérően, már hétfőn dönt a Ház.

A bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslathoz – amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium még az előző parlamenti ciklusban terjesztett a Ház elé -, többek között Csöbör Katalin nyújtott be módosító javaslatot. A tárca és a bizottság is támogatta, hogy nem hosszabbítható meg a kilakoltatási moratórium, ha az ingatlant árverésen önkormányzat veszi meg, és vállalja, hogy két éven belül felújítja azt, majd a helyi munkahelyteremtést segítve adja bérbe.

A testület – a minisztériummal azonosan – nem támogatta viszont Lukács Zoltán és Harangozó Tamás szocialista politikusok javaslatát, amelyben szeptember 30-ig adtak volna határidőt a Háznak a devizahiteles kérdés törvényi rendezésére.

Schiffer András (LMP) azt rögzítette volna a törvényben, hogy végrehajtás csak bírói döntés alapján indulhasson, javaslatát azonban nem támogatták. A jobbikos Sneider Tamás frakciótársával, Z. Kárpát Dániellel együtt a forinthitelesekre is kiterjesztené a moratóriumot – ez sem nyert támogatást.

A bizottság ezt követően áttért az országgyűlési törvény részletes vitájára. A testület támogatta Tóbiás József és más szocialista politikusok módosító javaslatát, amely szerint a képviselők segítői nemcsak közeli hozzátartozó, hanem élettárs gazdasági társaságának tulajdonában lévő irodában sem dolgozhatnak. Ugyancsak támogatták Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) előterjesztését, amely pontosításokat tartalmaz a többi közt a képviselőség melletti kereső tevékenységgel vagy az üzemanyagkártya használatával kapcsolatban.

Támogatták még Farkas Gergely és más jobbikos képviselők módosítását is, amely nagyobb mozgásteret ad a pártoknak a képviselői iroda elhelyezésével kapcsolatban. A bizottság elutasította viszont Schiffer András (LMP) javaslatát, amely nem tette volna lehetővé a házszabálytól eltérő döntéshozatalt a frakciók és a pártalapítványok beszerzési szabályainak módosításáról.

Ezt követően az elnöklő Gulyás Gergely szünetet rendelt el, amely alatt elkészítették a bizottság összegző jelentéseit és összegző módosító javaslatait a tárgyalt törvényjavaslatokhoz. A Ház ezek mindegyikét elfogadta és a részletes vitákat lezárta.

A bizottság várhatóan csütörtökön ülésezik legközelebb.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com