Orbán Viktor nyilatkozatát bírálták román szociáldemokrata EP-képviselők

Orbán Viktor miniszterelnöknek a gazdasági bevándorlás megállításáról szóló nyilatkozatát bírálták román szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselők, akik szerint a migráció erősíti az EU kohézióját.

orbán

A román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselői testületi állásfoglalást adtak ki, amelyben helytelenítették a magyar miniszterelnök nyilatkozatát. Orbán Viktor vasárnap Párizsban kijelentette, hogy a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani. Kijelentette, abban reménykedik, a párizsi vérengzés higgadt, nyugodt elemzése abba az irányba viszi majd el az európai vezetőket és Brüsszelt is, hogy egy szigorú, a bevándorlást korlátozni akaró politika nyerjen polgárjogot Európában.

A román EP-képviselők szerint a migráció ördögi színben való feltüntetése hiba, főleg az ilyen pillanatokban, amikor az Európai Uniónak szolidaritásra, valamint alapvető elveinek határozott védelmére van szüksége.
"Mi úgy gondoljuk, hogy a tagállamok közötti migráció hozzájárul az EU kohéziójának erősítéséhez, akárcsak az unió egyik céljához, az európai közösségen belüli jelentős különbözőségek és a polarizálódás csökkentéséhez" - olvasható a közleményben, amelyet az Agerpres hírügynökség idézett kedden.

Az EP-képviselők szerint nyilvánvaló, hogy jobbítani kell a migráció terén a törvényeket és a tagállamok közötti együttműködést, de ez a jelenség már olyan valóság, amelynek számos kedvező hatása van, és egyben az európai projekt sikerének a mércéje. Az EP-képviselők szerint a párizsi vérengzés után szolidaritással kell válaszolni a fenyegetettségekre és nem az EU elveinek tagadásával.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com