Szijjártó: újabb migrációs hullámot válthat ki a marrákesi nyilatkozat

Szijjártó Péter hozzátette: a 31 európai és 26 afrikai ország részvételével megtartott tanácskozáson elfogadott deklaráció ugyanis arról szól, hogy a migráció olyan pozitív folyamat, amelyet ösztönözni kell.

Ezért új migrációs csatornákat kell nyitni, és nem lehet jogi státuszuk alapján különbséget tenni migráns és migráns között - ismertette . Mint elmondta, a nyilatkozat szerint - amelyet egyedül Magyarország nem támogatott - az európai országok az afrikaiak álláspontját támogatják. Ez pedig teljesen ellentétes az egy évtizede elindult rabati folyamattal, aminek éppen az volt a célja, hogy az európai támogatásokat olyan fejlesztésekre használják Afrikában, amelyek csökkentik az elvándorlást - hangsúlyozta.

Közölte: a magyar kormánynak a választóktól kapott felhatalmazás alapján "kutyakötelessége", hogy minden alkalommal hangoztassa bevándorlásellenes álláspontját. Arról is szólt: tisztességtelen és méltánytalan az osztrák kormány azon döntése, amelynek nyomán csökkenhet azon Ausztriában dolgozó magyarok családi pótléka, akiknek a gyerekei Magyarországon élnek. Ők ugyanannak az adó- és járulékfizetési kötelezettségnek tesznek eleget, mint az osztrák állampolgárok, ezért az európai szerződések értelmében ugyanolyan mértékű juttatások is illetik meg őket - mondta.



Az Európai Bizottságnak (EB) ebben a helyzetben lépnie kell és nem hozhat más döntést, mint azt, hogy az osztrák kormány megsérti az európai jogszabályokat - közölte a tárcavezető. Szijjártó Péter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ugyancsak a Marrákesben elfogadott nyilatkozatot bírálva felidézte, Dimitris Avramopoulos, az EB migrációért felelős biztosa egyenesen úgy fogalmazott: azért kell támogatni a migrációt, mert miközben Afrikában nő a népesség, Európában csökken. Ez a miniszter szerint oda vezetne, hogy az afrikai népesedésből oldaná meg Európa a népesedési kihívásokat. A magyar kormánynak ezzel szemben az az álláspontja, hogy a demográfiai kihívásokat saját magunknak kell megoldanunk a családok támogatásával, a szakképzés és az oktatás modernizálásával - fűzte hozzá.

A családi pótlék csökkentésére vonatkozó osztrák kormánydöntéssel kapcsolatban megerősítette azt az álláspontot, hogy európai alapjogot sért Ausztria. Magyar embereket akárhol ér méltánytalanság vagy hátrányos megkülönböztetés, a magyar kormánynak kötelessége fellépnie ez ellen - mondta Szijjártó Péter.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com