Tapolcai választás - Fidesz: a szocialisták sodorták létbizonytalanságba a dolgozó embereket

A Fidesz szerint a szocialisták voltak azok, akik nem elég, hogy teljes létbizonytalanságba sodorták a keményen dolgozó magyar embereket és a nyugdíjasokat, de "minden idők legnagyobb csalásában, a második szocialista brókerbotrányban" még a megtakarításaikat is eltüntették - reagált a kormánypárt az MSZP politikusainak keddi, Tapolcán elhangzott szavaira.

fidesz

A közleményben azt írják, hogy a szocialisták "mindig csak belerúgtak azokba", akik munkájukkal hátukon viszik az országot. Negyedmillió embert tettek munkanélkülivé, a nyugdíjasoktól elvettek egyhavi nyugdíjat, a gyermekesektől pedig a családi adókedvezményt. Szavaik szerint Európa legmagasabb jövedelemadóját és rezsiköltségét fizettették a magyarokkal, a devizahitelekkel pedig veszélybe sodorták több százezer család otthonát.
Hagyták, hogy a veszélybe kerüljön a magyar dolgozók nyugdíjellátása és a nyugdíj-rendszer az összeomlás szélére kerüljön, a szocialisták mindig becsapták a nyugdíjasokat és a keményen dolgozó embereket - zárták a közleményt.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kedden Tapolcán azt mondta, bár rekordszámú, 22 jelölttel indul a kampány Veszprém megye 3-as országgyűlési választókerületében, a választás három ember között fog eldőlni.

Úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP jelöltje cserbenhagyta Ajkát, amikor elfogadta a megyei önkormányzat alelnöki posztját, a Jobbikkal szemben pedig komoly kétségeik vannak, miután "gondolkodás nélkül besegítettek a Fidesznek, hogy meglegyen a kétharmada".
Az MSZP, a DK és a Magyar Szolidaritás Mozgalom jelöltje, Pad Ferenc viszont azt a világot képviseli, amelyben valóban megjelennek a munkásemberek - jelentette ki a szocialista politikus.
Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében - hatvan településen - azért lesz április 12-én időközi választás, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com