Útdíj - A DK azonnali változtatásokat követel

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy több ponton módosítsa az év eleje óta érvényes új útdíjrendszert a kialakult káosz csökkentése érdekében.

dk

Erről Varju László, az ellenzéki párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt az MTI-nek kedden, hangsúlyozva, hogy a DK szerint a "józan tiltakozások" ellenére kiterjesztett útdíj a Fidesz "eddig ismert pénzbehajtó intézkedéseinek ésszerűtlenségét is meghaladja".

A politikus, mindenekelőtt az M0-s körgyűrű azonnali ingyenessé tételét követelte, mivel az szerinte környezetvédelmi szempontokból is azt a célt szolgálja, hogy tehermentesítse a főváros amúgy is kaotikus forgalmát.
A DK emellett követeli, hogy a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető útszakasz díját is azonnal töröljék el, továbbá a nem közvetlenül autópályára vezető utak se váljanak fizetőssé. Varju László a megyei e-matricák szabályainak módosítását is kezdeményezte annak érdekében, hogy egy-egy megyei e-matrica a megyehatárt követő első autópálya-lehajtóig használható legyen, valamint a megyéket összekötő hidakra elegendő legyen egyetlen e-matricát megvásárolni.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com