Vasárnapi pihenőnap - MSZP: a munkavállalóknak okozott károk kompenzálására van szükség

Az MSZP januárban törvénymódosítást nyújt be a munka törvénykönyvéhez annak érdekében, hogy kompenzálja azt a kárt, amit a munkavállalóknak a vasárnapi zárva tartásról szóló törvénnyel a kormánypártok okoznak - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten újságírókkal.

mszp-uj-logo

Lukács Zoltán módosító csomagjukról azt mondta, felülvizsgálják a kötelező pihenőnapok rendszerét, illetve azokat a részeket, amelyek a szabad- és pihenőnapokra vonatkozó többletbérezést szabályozzák.
Mint mondta, megemeltetnék a szombati béreket, valamint azokat a többlettámogatásokat, amelyeket a munkavállalók kaphatnak.
A politikus hangsúlyozta, az MSZP baloldali pártként természetesnek tartja azt a törekvést, hogy legyen szabad a vasárnap, hogy minél több pihenőnapja legyen az embereknek, a vasárnap pedig legyen garantált pihenőnap. De ma sem szociálisan, sem társadalmilag nem áll készen a magyar munkavállalók legnagyobb része, hogy ez így legyen - mondta.

Lukács Zoltán kifejtette: nem azért dolgoznak az emberek vasárnap, mert ez a hobbijuk, vagy mert nem tiltja a törvény, hanem azért, mert kénytelenek vasárnap dolgozni ahhoz, hogy megéljenek. Értékelése szerint a parlament kormánypárti többség néhány nappal karácsony előtt arról döntött, hogy 15-20 ezer munkavállalónak szűnjön meg a munkahelye.
Megjegyezte, a szakszervezetek is elmondták, hogy a törvény átgondolatlan, ebben a formájában nem támogatható.
Kérdésre Lukács Zoltán elmondta, támogatják, ha lesz a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban népszavazás. Ugyanakkor felhívta arra figyelmet, hogy a népszavazások kezdeményezését oly mértékben megnehezítette a kormány, hogy ahhoz nagyon sok aláírás szükséges.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com