Semjén: a cél Magyarország vadászati nagyhatalmi pozíciójának visszaszerzése

A magyar vadászat megújításának célja az ágazat becsületének helyreállítása mellett Magyarország vadászati nagyhatalmi pozíciójának visszaszerzése - mondta Semjén Zsolt az Országos Vadász- és Horgásznap megnyitóján szombaton, Hatvanban.

mvbA miniszterelnök-helyettes szerint fontos, hogy az egész társadalom lássa, a vadászati kultúra része az egyetemes magyar kultúrának.

Semjén Zsolt, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, rámutatott: a vadászatnak nagy nemzetgazdasági jelentősége is van, hiszen az ország legkevésbé iparosodott részeire viszi el a legfizetőképesebb embereket.

A miniszterelnök-helyettes szerint a vadászok életét nehezítő értelmetlen bürokrácia lebontása érdekében tett lépések közül az egyik legfontosabb a fegyvertörvény elfogadása volt. Életszerűvé tették egyebek mellett a fegyvertartásra, fegyverszállításra, vizsgáztatásra vonatkozó szabályokat is – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) már önálló bűncselekményként kezeli az orvvadászatot. Hozzátette: szimbolikus jelentőségű volt az ebadó eltörlése is a vizsgáztatott vadászkutyák esetében.
Semjén Zsolt kiemelte a 350 ezres horgásztársadalommal kötött átfogó megállapodást is, amelynek eredményeként megszűnt a természetes vizeken a hústermelési célú halászat.

A miniszterelnök-helyettes jelezte, hogy még az idén megszülethet az új vadászati törvény. Elmondása szerint a vitás kérdések a vadásztársadalmon belül zajlanak, ezért egyeztetéseket kezdeményeztek az érintettekkel – mondta.
A megnyitón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a horgászatot, vadászatot érintő jogszabályok megalkotásáról elmondta, hogy a korszerű feltételek megteremtése volt a cél, és jelentős eredményeket sikerült elérni.

Emlékeztetett arra, hogy a 2011-ben hatályba lépett vadhús-rendelet megkönnyítette a vadhús helyi értékesítését, és sikerült tartósan magasan tartani a felvásárlási árakat a gímszarvas, a muflon és az őz esetében.

Elmondása szerint a 2012-2013-as vadászati évben így a teljes ágazati árbevétel rekordszintre, 20,3 milliárd forintra emelkedett. Ebből a vadhúsból származó bevétel 5,3 milliárd forint volt – tette hozzá.

Rámutatott: sikerült tartósan nyereségessé tenni a vadgazdálkodási ágazatot: míg 2010-ben 160 millió forint volt az eredmény, addig 2013-ban már 1,4 milliárd forint.

Fazekas Sándor szólt arról is, hogy 2010 óta 12 500 hektárral nőtt Magyarország erdőterülete, így az erdősültség már 21 százalékos.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com