Tíz uniós tagország vámosainak szerveztek képzést Röszkén

Az Európai Unió keleti és délkeleti szárazföldi határán dolgozó tíz ország 22 vám és pénzügyőrének szerveztek háromnapos képzést Röszkén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön a helyszínen.Némedi-Varga Éva kifejtette, a CELBET (Customs Eastern and South-Eastern Land Border Expert Team) szervezésében megtartott tapasztalatcsere elsődleges célja az ellenőrzések hatékonyabbá tétele volt. A képzésen finn, észt, lett, litván, lengyel, szlovák, horvát, román, bolgár és görög pénzügyőrök vettek részt, akik hazájukban maguk is oktatási feladatokat látnak el - tudatta az alezredes.

    
A képzést vezető Kovács Zsolt elmondta, a röszkei autópálya-határátkelőhely az Európai Unió 212 külső szárazföldi átkelője közül az egyik legnagyobb forgalmú, és a felderítések számában is kiemelkedik a többi közül. Röszkén az elmúlt évek során több mint négy tonna kábítószert találtak, emellett jelentős mennyiségű szeszes italt és cigarettát foglaltak le.
    

A magyar pénzügyőrök az elméleti és gyakorlati képzésen osztották meg tapasztalataikat, bemutatták kockázatelemzési és felderítési munkájukat - közölte a pénzügyőr főtörzszászlós. Hozzátette: a külföldi pénzügyőrök - magyar irányítással - maguk is bekapcsolódtak az utasforgalom ellenőrzésébe. A szakember kiemelte a kockázatelemzés fontosságát, mellyel javítható a vámellenőrzés hatékonysága, elkerülhetők a fölösleges vizsgálatok, így csökkenthető a várakozási idő.
    

A képzési program lényeges része az információcsere, ezért a más uniós tagországokból érkező pénzügyőrök is bemutatták fontosabb felderítéseiket - tudatta Kovács Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com