Vihar - Tetőket rongált meg, villanyvezetéket tépett le a szél Szabolcsban

Tetőket rongált meg, villanyvezetéket tépett le és fákat döntött ki a viharos szél, valamint pincéket öntött el a lehullott nagy mennyiségű eső Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amely felett a legutóbbi 24 órában több zivatarfelhő is átvonult - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerda délután az MTI-vel.

tűzDóka Imre elmondta, hogy kedd délutántól, szerda délutánig 38 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelmi szervezet megyei ügyeletére.

Tiszadadán és Kisvárdán egy-egy lakóház tetőszerkezetét bontotta meg a szél, mintegy tíz-tíz négyzetméteres területen, amit a tűzoltók rögzítettek ideiglenesen. Tiszavasváriban egy 20 méter magas fát döntött az egyik lakóházra a vihar.

Szerencsére egyik településen sem történt személyi sérülés - tette hozzá a zászlós.
Nyírbogdánynál, a Nyíregyházát elkerülő 403-as útra, amely a 4-es út Kisvárda és Záhony közötti részét köti össze az M3-as autópályával, egy 20 kilowattos légvezetéket tépett le a viharos szél. A hibaelhárításig a nyíregyházi tűzoltók biztosították a helyszínt.

Nyíregyháza nyolc utcájában kidőlt fákat, leszakadt faágakat kellett eltávolítaniuk a tűzoltóknak. Ugyancsak fakidőlésekhez vonultak az egységek a Csenger és Csengerújfalu közötti útra, valamint Apagyra, Bökönybe, Fehérgyarmatra, Kemecsére, Kisvárdára, Nyírgyulajra, Nyírmártonfalvára, Porcsalmára, Rakamazra, Rohodra, Szabolcsbákára, Szamostatárfalvára, Székelybe, illetve Tiszadadára.

Újfehértón a lezúduló eső adott munkát a tűzoltóknak, két elöntött ingatlanokról kellett szivattyúzniuk a csapadékvizet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com