Vitályos Eszter: a bölcsődék vonzóbbá teszik a településeket

A családot alapítani szándékozó, letelepedni vágyó fiatalok és a családosok számára vonzóbbak azok a települések, ahol bölcsőde is van - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jászjákóhalmán egy bölcsőde átadásán kedden.Vitályos Eszter szerint a beruházás rendkívül sokat emel a helyiek életszínvonalán is. Ismertetése szerint a kétcsoportos, huszonnégy férőhelyes intézmény csaknem 345 millió forintos beruházással, európai uniós és hazai forrásból készült el. Hozzátette: az új bölcsőde a meglévő óvoda épületével szemben, a település főutcáján épült fel. A teljes kivitelezés mellett bútorok, játékok, eszközök beszerzésére is lehetőség nyílt - jegyezte meg.
    

Vitályos Eszter kiemelte: a magyar kormány számára rendkívüli fontosságú a bölcsődei férőhelyek növelése.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben indították el az átfogó bölcsődefejlesztési programot, melynek köszönhetően - 2010-hez képest - 80 százalékkal sikerült növelni a férőhelyek számát, továbbá emelni tudtak a bölcsődei szakdolgozók bérén.
    

Mint mondta, ennek ellenére "nem dőlhetünk még hátra, van még jócskán mit fejleszteni, elsősorban a szakdolgozók bérezésén". Ismertetése szerint jelenleg 58 499 bölcsődei férőhely van az országban, míg 2010-ben 32 ezer volt. Három és félszeresére nőtt a bölcsődei szolgáltatással foglalkozó intézmények száma: 2523 ilyen intézmény, illetve szolgáltatási hely működik jelenleg az országban, ezek mellett még vannak minibölcsődék is - közölte.
    

Elmondta, 988 településen van már bölcsődei szolgáltatás, 2010-ben csak 326 településen működött. Jelenleg is több mint 13 ezer bölcsődei férőhely kialakításán munkálkodik a kormányzat a településekkel, hazai és európai uniós források bevonásával - fűzte hozzá. A cél az, hogy minden olyan helyen, ahol igény van rá, működhessen bölcsődei szolgáltatás, hogy azok az édesanyák akik vissza szeretnének térni a munka világába, gond nélkül meg tudják ezt oldani - mondta Vitályos Eszter.
    

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője is azt hangoztatta, hogy "ahol bölcsőde van, ott a településnek van jövője". A községet érintő fejlesztéseket sorolva egyebek mellett beszámolt arról, hogy felújítottak két óvodát, továbbá korszerűsödött a régi iskola, megújult a templom, a temetőkerítés, valamint elkészült a Jászjákóhalmára vezető 31-es út és a települést Jásztelekkel összekötő út is.
    

Terjéki Tünde, a mintegy háromezer lakosú Jászjákóhalma polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy 1991-ig működött bölcsőde a településen, és 32 év elteltével a növekvő gyermeklétszám miatt újat kellett építeni. Elmondta, 2019-ben pályázott az önkormányzat a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül bölcsődeépítésre, melynek köszönhetően első körben 240 millió forint európai uniós támogatást kaptak a projektre.
    

A közbeszerzést követően újabb 51 millió forintos támogatásra volt szükség, amelyet - előre nem várt körülmények miatt - újabb 53 millió 800 ezer forintos támogatási kérelem benyújtása követett - számolt be, hozzátéve, hogy így összesen 344 millió 800 ezer forintos támogatásból készült el a most átadott bölcsőde. Közölte, az udvarhoz közvetlenül is csatlakozó két csoportszobát, korszerű melegítőkonyhát alakítottak ki és a forrásból fejlesztő játékokat is vásároltak. Az épület mellett parkoló épült, egy része mozgáskorlátozottaknak. Kitért arra is, hogy bölcsőde működtetését öt új dolgozó segíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com