Víz-világtalálkozó - ENSZ-főtitkár: a víz a fenntartható fejlődés kulcsa

A víz a fenntartható fejlődés kulcsa, az egészségügyi, a biztonsági helyzet és a gazdasági fejlődés szempontjából is nagyon fontos - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a Budapesti Víz Világtalálkozó megnyitóján kedden.

Magyar-Zaszlo


A világszervezet vezetője fontos együttműködési területként emelte ki az élelmiszer-biztonságot és a szanitációt - a szennyvízkezelést -, továbbá az éghajlatváltozást. Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban közölte: kevésbé vízigényes és éghajlati viszontagságoknak ellenálló növényeket kell termeszteni.
Közölte, hogy jövőre az éghajlatváltozással foglalkozó csúcstalálkozót hív össze, ezen az országok remélhetően magas szinten képviseltetik magukat. Fontos annak biztosítása, hogy a víz ne konfliktusok forrása legyen, hanem a fejlődést segítse - vélekedett. Hozzátette: nehézséget okoz, hogy a jövőben még több árvízre és aszályra kell számítani.

Az ENSZ-főtitkár a szanitációról elmondta: 815 nap maradt 2015 végéig, vagyis a 2000-ben meghatározott millenniumi fejlesztési célok teljesítéséig, és fokozni kell az eddigi erőfeszítéseket. A vízhez hozzáférés ügyében már sikerült javítani a helyzeten, de még mindig súlyosnak mondható - jegyezte meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szennyvizet még mindig gyakran kezeletlenül engedik a természetes vizekbe.

Ban Ki Mun hangoztatta: az ENSZ elkötelezett a közös munka mellett.
Kifejtette: 2030-ra a Föld lakosságának fele vízhiánnyal küzdhet, és 40 százalékkal több vízre lesz igény, mint amennyi rendelkezésre áll. Ez is azt bizonyítja, hogy véget kell vetni "a féktelen vízhasználatnak", és biztosítani kell, hogy mindenki hozzáférjen a tiszta ivóvízhez - mutatott rá.
Véleménye szerint "pazaroljuk a vizet", és minden ország minden iparágának együtt kell működnie, hogy fenntartható megoldásokat találjanak a vízzel kapcsolatos problémákra. Ban Ki Mun hangsúlyozta: méltányosabban, bölcsebben kell felhasználni a vizet, és ebből a feladatból mindenkinek ki kell vennie a részét, nem csak a kormányoké a felelősség. "Egyetlen csepp víz is kincs", hiszen ez az élet forrása - mondta.

Az ENSZ-főtitkár köszönetet mondott Áder János köztársasági elnöknek és a magyar kormánynak, amiért házigazdája a víz-világtalálkozónak, ennek "a fontos rendezvénynek". Utalt arra, jelentősége van annak, hogy a Duna partján rendezik meg a tanácskozást, mivel ez a folyó sok országot összeköt, és ennek ahogy a múltban, a jelenben is szerepe van.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com