A szórakoztatóipar hat legnagyobb lopása

Az Avatar, Lady Gaga és a Kung Fu sorozat sem eredeti ötleten alapul.
Amikor meghallgatunk egy számot, megnézünk egy filmet, sorozatot, akkor gyakran elfoghat a déjá vu érzés, mert olyan érzésünk támad, mintha ezt a tartalmat már láttuk vagy hallottuk volna. Ennek oka az, hogy a szórakoztatóiparban nagyon kevés az eredeti ötlet, ami tényleg képes valami újat mutatni.

Az, hogy a művészek egymástól szereznek ihletet, az idők kezdete óta létező jelenség, de nagy a különbség az inspirálódás és a pofátlan lopás között. Egyszer Pablo Picasso azt mondta, hogy a jó művész másol, de a kiváló lop.

Ha hihetünk a festő szavainak, amelyekről nem tudjuk, hogy a sajátjai, vagy kölcsönvette, akkor a következő művészek igazán zseniálisak, hiszen ők követték el a szórakoztatóipar hat legnagyobb lopását. Avatar: Minden idők legnagyobb bevételét hozó filmje James Cameron Avatarja, amit sokan dicsérnek, mégis gyakran felmerül a gyanú, hogy Cameron más alkotásokból merített ihletet. A férfi azt bevallotta, hogy sok minden hatással volt rá a készítés közben, ám az 1957-ben megjelent „Call Me Joe” című Poul Anderson novellát elfelejtette megemlíteni.

A novella főszereplője egy lebénult katona, aki mesterséges testtel utazik egy idegen bolygóra, ahol harcolni kezd, összeismerkedik a helyiekkel, valamint ragaszkodni kezd az új testéhez. Ez ugyan, hogy úgy hangzik, mint az Avatar fogatókönyve? Ezek csak részletek a novellában, amelyben az idegen lények kékek, a hosszú farkuk pedig lándzsás. A hasonlóság nyilvánvaló, de Cameron a mai napig nem vallotta be, hogy a filmje kísértetiesen hasonlít a novellára.Beverly Hills, 90210: 1985-ben H.W. Broido áruforgalmazónak támadt egy ötlete, amivel megkereste Aaron Spelling cégét, mert úgy gondolta, hogy a tervében nagyon sok a marketingpotenciál. A Holli Woods egy tinédzserről szólt volna, aki Kaliforniába költözik. A főszerepet Spelling színésznő lánya, Tori játszhatta volna. Egy 1985-ben írt levélben Spelling bájosnak nevezte Broido ötletét, valamint küldött egy fotót a lányáról, hogy az alapján kezdjék el gyártani a karakterről készített játékfigurákat.

Idővel megszakadt a két férfi közötti tárgyalás, ezért úgy tűnt, hogy a sorozatból nem lesz semmi, ám 1990-ben a tévében lement a Beverly Hills, 90210 első része, amiben Broido összes eredeti ötletét felhasználták, így az is, hogy Tori szerepeljen benne, igaz csak mellékszereplőként. Hamarosan rengeteg olyan figurát gyártottak, ami a sorozat szereplőit ábrázolta.

A jogosan mérges Broido perre ment, hiszen állítása szerint, nem csak egy sorozatötletet loptak el tőle, hanem egy komplett üzleti stratégiát, ezt pedig be is tudja bizonyítani. Végül a két fél peren kívül megegyezett. Az, hogy ennek milyen feltételei voltak, nem derült ki a nyilvánosság számára. A Beverly Hills, 90210 hatalmas népszerűségnek örvendett, és összesen tíz évadot élt meg. Lady Gaga: Ha úgy gondoljuk, hogy Lady Gaga korunk egyik legeredetibb alakja a popszakmának, akkor tévedünk, ugyanis a sztárt már többször megvádolták azzal, hogy ellopta Dale Bozzio, a Missing Person énekesének stílusát.

A rajongók rengeteg hasonlóságot fedeztek fel Lady Gaga és a nyolcvanas évek sztárjának kinézete között. Az éles szemű megfigyelők arra is rámutattak, hogy Gaga a 2011-es MTV Video Music Awardson nagyon emlékezettet Annie Lennoxra a Sweet Dreams című klipben.

A legdurvább mégis az, hogy állítólag Lady Gaga a régi barátjától, a 2008-ban öngyilkosságot elkövető Lina Morganától lopta az egész zenei karrierjét. Lina barátai elárulták, hogy amikor Gaga klipjeit nézik, akkor olyan érzésük támad, mintha szellemet látnának.

All Summer Long - Kid Rock: Akik sokat tudnak a zenéről, azok alaposan ráncolhatták a homlokukat, amikor meghallották a Kid Rock 2008-as slágerét, ugyanis a dalban olyan elemek hallhatóak, amilyenek Lynyrd Skynyrd’s „Sweet Home Alabama” című számában.

Emellett Warren Zevon „Werewolves of London” - ja is felismerhető a dalban, sőt a rímkészlet és Rock énekstílusa is erősen emlékeztet Zenovéra. A címben szereplő „nyár” és a ismerős hangzás nagy sikert hozott az énekesnek. Kung Fu (TV sorozat): 1971-ben Bruce Lee, aki a harcművészetének köszönhette a hírnevét, egy kanadai műsorban beszélt arról, hogy jelenleg A Harcos című, tévébe szánt sorozaton dolgozik. A sztori egy kínai saolin pap vadnyugati kalandjairól és az apja utáni nyomozásról szólt volna.

Lee megmutatta az ötletét a Warner Brothers és a Paramount filmstúdióknak, ám ők aggódtak, hogy a főszereplő nem amerikai, emiatt Lee azt hitte, hogy a sorozata megy a kukába. Néhány hónappal később az ABC levetített egy kísérleti adást a Kung Fu című filmből, aminek a sztorija nagyon hasonlított Lee ötletéhez, ám a Kung Fu nem ázsiai főszereplője, a harcművészetekhez nem értő David Carradine volt.

Kiderült, hogy a dolog hátterében a Warner Brothers állt. A sorozat a hetvenes évek egyik legsikeresebb szériája lett. Később Lee özvegye, Linda Lee Cadwell kijelentette, hogy a stúdió ellopta a férje kidolgozott ötletét. Beyoncé videói: Korunk egyik legsikeresebb énekesnőjét gyakran dicsérték az előadásai egyedi vizuális stílusáért, klipjeiért és zenéjéért, ám több sztár éppen ezek miatt vádolja lopással a sztárt. Erre rengeteg példát találhatunk.

Ilyen például a Single Ladies koreográfiája, amit Bob Fosse „Mexican Breakfast” című dalából másoltak le. Beyoncé Hold Up című klipjének híres jelenete az, amikor az énekesnő sétál az utcán és az autók üvegét szétveri. Ugyanezt a jelenetet eredetileg Pipilotti Rist „Ever Is Over All” című dalának klipjében láthatjuk. A Countdown című Beyoncé-dal klipjének több jelenetét Teresa De Keersmaeker „Achterland” című videójából lopták, de a sort még sokáig folytathatnánk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com