Az olasz fasiszták szigete homoszexuálisoknak

75 évvel ezelőtt a fasizálódó Olaszországban a homoszexuális férfiak egy csoportját degeneráltaknak nevezték, elüldözték otthonaikból és egy szigetre internálták őket. Fogva tartották őket, de néhányuk mégis szabadságnak érezte az ország első nyíltan homoszexuális közösségét.

Minden évben turisták ezreit vonzza az Adriai-tenger kicsi, sziklás szigetének szépsége. Volt azonban a látogatóknak egy csoportja, akik a közelmúltban nem a természet szépségét csodálni látogattak a távoli Tremiti-szigetre, hanem emlékezni.

Homoszexuálisok, leszbikusok és transzvesztiták jöttek újra a szigetre.

Az 1930-as évek végén a sziget Benito Mussolini és fasisztái egyik törekvésének helyszínévé vált, nevezetesen, a homoszexualitást akarták felszámolni.

A fasiszta ideológia szerint a homoszexuális férfiak aláássák az olasz férfiról alkotandó képet. (Hitler Németországában is hasonló volt a helyzet. A koncentrációs táborokba is hurcoltak számos az azonos neműekhez vonzódó férfit és nőt. Nekik rózsaszín háromszöget kellett viselniük megkülönböztetésül.)

Mussolini

 

A fasizmust férfias eszmének tartották. Így a férfiaknak erőt, férfiasságot kellett sugározniuk, ebbe a képbe a homoszexualitás nem fért bele. Így nem maradt hátra más, mint elrejteni, amennyire csak lehet.

Megkülönböztető törvényt azonban nem hoztak. Ám olyan volt a közhangulat, hogy egy ilyen kérdésről nem lehetett nyíltan beszélni, s amelyet következetesen elnyomtak.
Akadt egy olyan rendőrfőnök Szicíliában, aki kihasználta ezt a hangulatot... Szerinte ezt a szexuális aberrációt meg kell fékezni minden áron, legalábbis az ő városában a gyökerénél kell elfojtani a problémát, amely - szerinte - a jó morál elleni támadás. 1938-ban 45 homoszexuálisnak hitt embert sorakoztatott fel és küldött a 600 kilométerre fekvő szigetre.

A történet pedig sokáig feledésbe merült. Úgy tartották, hogy még akik túl is élték az ottani éveket, ma már nincsenek életben.

Két kutató azonban, Gianfranco Goretti és Tommaso Giartosi "A sziget és a város" című könyvében több tucat embert meg tudott szólaltatni az akkor történtekről. Megbilincselve érkeztek a szigetre, ahol spártai körülmények között tartották őket. Elektromosság, folyó víz nem volt, s lányoknak nevezték őket.

A sziget lakói látták az újonnan érkezetteket, de nem volt köztük kontaktus. Elmondták, hogy máig emlékeznek a csengő hangjára, amely este 8-kor szólalt meg. Ezután a "femminella"-k nem hagyhatták el szálláshelyüket, amelyet rendőrök őriztek. A fogva tartották tudták, hogy családjukat az ő szexuális irányultságuk miatt zaklatják, s nagy szégyenbe kerültek a konzervatív falvakban és városokban.

A fasiszták azonban akaratuk ellenére a 30-as évek mélyen katolikus és konzervatív Olaszországában egy olyan helyet teremtettek ezeknek az embereknek, ahol életükben először önmaguk lehettek, s vállalhatták magukat. Így bizonyos értelemben jobb helyzetük volt a szigeten, mint saját közösségükben. Például még otthonukat sem hagyhatták el, mert a rendőrség azonnal elfogta őket.

A szigeten a szigorú körülmények ellenére saját életüket élhették; színházat alakítottak, bármilyen ruhában járhattak, megünnepelhették saját ünnepeiket. Voltak szerelmek, sőt szerelmi harcok is. A sziget közösségének a második világháború vetett véget.

Voltak olyan homoszexuálisok, akiket politikai elítéltekkel más szigetekre internáltak, San Domino volt az egyetlen, ahol homogén csoportot alkottak.

A közelmúltban a másság elismeréséért harcoló aktivisták egy emléktáblát helyeztek el a kis szigeten. Fontosnak tartják, hogy emlékeztessenek az üldöztetésekre, és megtörjék a sokéves csendet. Szerintük még ma is sok teendőjük van - különösen Olaszországban.

www.bbc.co.uk