Demcsák Zsuzsa szerint üzleti érdekből jótékonykodik Majka nőverő zenésztársa – videó
Keményen nekiment Demcsák Zsuzsa a barátnőjét bántalmazó Curtisnek.
A barátnőjét ököllel többször is megütő ismert rapper, Curtis, azaz Széki Attila jótékonysági koncerteket szervez, hogy ezen keresztül is közvetítse, mennyire megbánta, amit tett, valamint azért, hogy így segítsen a bántalmazott sorban lévő családoknak. Még egy alapítványnál is járt.
Ezért csütörtökön a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában beszélt arról, fontosnak tartja a bántalmazottak mellett való kiállást. Ennek hitelességét kérdőjelezte meg a hasonló tapasztalatairól könyvet publikáló Demcsák Zsuzsa, valamint műsorvezető társa, Vujity Tvrtko, hiszen Demcsák azt mondta, szerinte „túl sok fellépéstől estek el” Curtis nőverő botránya miatt, (így, többes számban), ezért kell a jótékonykodás, hogy újra „szárnyaljon a szekér”. A rapper támadásnak érezte a felvetést, ami többször is elhangzott, főként Tvrtko részéről, miszerint mennyire tartja magát Curtis hitelesnek ebben a szerepkörben.
Curtis közben azt mondta, Petivel, azaz Majkával együtt épp a közelmúltban léptek fel, sikeresen, valamint a botrány miatt nem csökkentek a fellepések, nem emiatt megy most a jótékonykodás.
A két műsorvezető közben azt is hangsúlyozta, Curtis nem kért bocsánatot tettéért, de kiderült, a rapper megkövette barátnőjét és bocsánatot kért a történtek miatt, bár nem gondolja, hogy ezzel el van intézve az ügy.
Fotó: Blikk
Demcsák Zsuzsa riporterként teljesítette kötelességét, tehát Curtis rendesen megméretett az interjú során, de mintha hiányzott volna az objektivitás: végig azt sulykolták, Curtis bort iszik és vizet prédikál... Arról pedig közvetlenül egy szó sem hangzott el, hogy a TV2 jelenleg egyik legnagyobb sztárjának számító Majka vajon mennyire hiteles azért, amiért kiáll barátja mellett, sőt, fel is lép vele.
Tehát megkóstolták Curtist, megérdemelten, de szögezzük le: amennyiben Curtis hitelessége megkérdőjelezhető, akkor Majkáé is – erről miért nem beszélt Demcsák Zsuzsa?
Vagy végig erre célzott, csak nem mondta ki...? Miért nem kérdezték meg, miért áll ki mellette Majka? A barátja mellett? Fontos, hogy mindent vagy semmit – egyébként a riporteri felvetés megmarad a féligazságra alapozott provokáció szintjén.
Egy rossz hír Demcsák Zsuzsának: amíg nem próbálja meg „megérteni” a férje indokait, bármilyen abszurdnak is hangzik, természetesen a bántalmazásra nincs mentség, addig soha nem fog ezen a dolgon túllépni. Lehet, hogy nem is akar, még tombol benne a megbántottság jogos érzése. Az alábbi videóból ez derül ki. Semmilyen módon nem kezdeményezett párbeszédet Curtissel.
A Blikk közben beszámolt róla, mit írt Curtis a közösségi oldalán: „Direkt nem vettem fel Demcsák Zsuzsa provokálását… Én tettem és tenni is fogok a bántalmazott nőkért/családokért. Nem tartottam túl elegánsnak a vagdalózó stílust, és nem is alacsonyodom le arra szintre, hogy vitába szálljak bárkivel is” – írta, majd a lapnak azt mondta, nem utálták meg az emberek.
„Kitűztem a célomat, tényleg szeretnék segíteni a bántalmazott embereken, és ezentúl is a jó ügyek mellé állok majd” – mondta a Blikknek Curtis.
Demcsák a Borsnak azt mondta, a Curtis szervezésének beállított koncertet a a Pünkösdi Szeretetszolgálat hozta tető alá.
Hozzászólások