Fábry szeretője azért pakolt ki, mert teljesen elkeseredett, hogy nem lett övé a dicsfény
Hada Renáta a csütörtöki Hot! magazinban robbantotta ki a bombát azzal a kijelentésével, hogy 13 éven keresztül volt Fábry Sándor szeretője.
A kapcsolat tavaly szakadt meg, amelyet azóta Renáta nem volt képes feldolgozni nem jutott előrébb.
Több újságban publikált, közben a modellkedéssel is megpróbálkozott, de a rivaldafény mindig elkerülte. 13 év alatt 17 albérletben lakott.
Minden reménye Fábryban volt, hogy segítségével előre juthat. Sajnos nem így lett és betelt nála a pohár, ezért is tálalt ki mindenről.
Részlet a Hot! magazin interjúból:
" ...bántott az is, hogy bár rengetegszer segítettem neki, nem akart nyíltan együtt dolgozni velem. Számos esetben felkészítettem az interjúalanyokból, de hiába kértem, még abba sem volt hajlandó belemenni, hogy a nevem szerepeljen a műsor készítői között. A műsorokat minden egyes felvétel előtt átbeszélte velem, felmondta nekem, tanácsot kért tőlem. Az is előfordult, hogy beültetett a nézőtérre, és arra kért, hogy nevessek hangosan, ha nem ülne egy-egy poén."
A Blikk egy neve elhallgatását kérő stábtagot is megkérdezett az esetről, aki elmondta, hogy mindenkit meglepetésként ért ez a hír, soha senkinek nem beszélt erről és nem is látszódott semmi a titkos kapcsolatból.
forrás: blikk.hu
Hozzászólások