Gyomorfájással ment kórházba - 7 óra múlva gyereke született

A nő, aki azt hitte gyomorgörcsben szenved, kórházba ment…majd megszülte gyermekét hét órával később.
Egy nő gyomorfájással ment kórházba, és a vizsgálatok során kiderült, hogy 35 hetes terhes. A 22 éves Hannah Froud hét órával azután, hogy az orvosok közölték vele, hogy a hasa nem az elhízástól nagy, hanem terhességtől, megszülte kislányát Jessicát.


A pénzügyi ügyintézőként dolgozó Hannah február 8-án kezdett gyomorfájásra panaszkodni és miután a fájdalom egész hétvégén kitartott és nem csillapodott, az egyik kollégája azt tanácsolta, hogy menjen el kórházba. Este 10-kor érkezett meg a kórházba, ahol a kivizsgálás végén egy terhességi tesztet kapott. A legnagyobb meglepetésére azt közölték vele, hogy gyermeket vár. A nővér azonnal hívta Hannah barátját Chris Benettet, hogy jöjjön a kórházba.
„Én nem gyanakodtam, amikor odaadták a terhességi tesztet. Azt mondták ez rutin, ha a nők gyomorfájásra panaszkodnak – mondta Hannah – Jessica egy nagyon édes kislány. Az éjszakák nem jelentenek problémát, mert csak egyszer ébred fel, így a barátommal meg tudjuk oldani. A dolgok nem változtak meg annyira, csak nem kell mennem egy ideig dolgozni és van egy kisbabám. Már alig várom, hogy kicsit megnőjön és játszani kezdjen a játékaival, mert egyelőre egész nap csak alszik.”

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com