Homoszexualitás a Horthy-korszakban és előtte
Tudományos kutatás eredményét adta közre egy disszertáció, amely a budapesti homoszexualitást vizsgálja 1873 és 1941 között. A témában ez az első kutatás. A kutató magyar, az egyetem, ahol azt végezte amerikai.
Tormay Cécile
A korszakban törvény, az ún. Csemegi-kódex, az 1878-ban elfogadott német mintára készült büntetőtörvénykönyv tiltotta a férfiak közötti kapcsolatot. Magyarország volt az első olyan ország - a jelenlegi ismereteink szerint -, ahol a hatóságok regisztrálták a homoszexuálisokat. Az elbírálásnál sokat számított az illető társadalmi rangja. A regisztrált homoszexuálisok listája 1945 után eltűnt, sosem lehet tudni, hogy szándékosan-e. Így nem tudható, hány név szerepelt a listán, illetve milyen egyéb adatokat tartalmazott. 1933-ban 3425 férfit tartottak nyilván.
A leszbikusokkal viszont nem foglalkoztak a korban hivatalosan, a büntetőtörvénykönyv sem tér ki rá. A hatóságok sem regisztrálták a hölgyeket sem Magyarországon, sem Európa más országaiban kivéve Ausztriát.
A ma sokat emlegetett, olvasott, sőt játszott írónő, Tormay Cécile (A régi ház írója) pere viszont botránytárgyalássá vált, szemet hunyni nem lehetett felette.
A német származású írónő 1919 elején létrehozta a konzervatív-keresztény Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű női szervezetet, melynek vezetője lett. A szervezet a numerus clausust is támogatta.
Zichy Rafael válása után 1925-ben megvádolta, hogy Tormay leszbikus kapcsolatot tartott fenn Zichy volt feleségével Pallavicini Eduardina grófnővel. A kapcsolatot részletesen tárgyalta a sajtó - cenzúrázva. Száznál több tanú, többségében arisztokrata jelent meg a bíróság előtt az akkor már ismert írónő perén.
Redl ezredes
Végül a két nő rágalmazási pert indított Zichy ellen. Zichyt a bíróság elítélte, másfél év börtönre. A rágalmazási perben Horthy Miklós személyesen lépett közre.
Tormay Cécile életében azonban nem Zichy grófnő volt az egyetlen nő. Korábban egy olasz hölgyhöz, élete utolsó szakaszában gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéhoz fűzték gyengéd szálak.
A XIX. század végétől egészen a második világháborúig élénk éjszakai élet folyt a fővárosban. Mulatók, orfeumok, színházak, klubok paradicsoma volt.
Ha hivatalosan nem is, de az emberek beszéltek a szexuális életről, az egyneműek szerelméről is. Bizonyítékok erre a németből átvett, de fennmaradt kölcsönszavak a nyelvben.
A témát kutató Kurimay Anita levéltári forrásokból indult ki. Ahány levéltár, annyi helyi szokás, így sokszor a helyi levéltáros tette lehetővé (vagy nem) az információk megtalálását. A címszavas keresés természetesen ez esetben nem működik, hiszen a kérőlapokon, adatbázisokban nincs szexualitás, homoszexualitás megjelölés.
A téma érzékeny a mai napig, de kétségtelen, hogy az elsőszámú korabeli források a jogi és bűnügyi források, jegyzőkönyvek. Már a korabeli "szociológusok" is írtak tanulmányokat a témáról kizárólag jobbító szándékkal.
Tábori Kornél és Székely Vladimir írásait a budapesti éjszakai életről feltehetően akkor is sokan olvasták.
A korszakban a szóban forgó kérdésben nagy különbség volt a főváros és a vidék között. A "boldog békeidőkben" Budapest Berlinhez hasonló nagyváros volt különösen a szórakozás és a szexuális szokások terén. Budapest a homoszexualitás egyik központja volt. Itt kaptak mindent az érdekeltek, amire szükségük volt: névtelenséget, megfelelő helyszíneket, megfelelő éttermeket, fürdőket.
Voltak olyan európai országok, ahol nem számított bűntettnek a homoszexualitás, ilyen volt Hollandia és Franciaország.
A jogban foglaltakon kívül fontos a társadalom írott és íratlan szabálya, szabályrendszere. Például a katolikus többségű Magyarországon erős volt az egyház hatása, s az egyház számára tabunak számított/számít az egyneműek szerelme. Elfogadott volt, hogy az érintettek diszkréten, zárt ajtók mögött tartsák fenn a kapcsolatukat. A probléma inkább ott kezdődött, hogy még így is könnyen zsarolás áldozatai lettek (máshol is pl. Redl ezredes). A rendőrségi nyilvántartásuk viszont paradox módon védelmüket is szolgálta, mivel a zsaroláshoz egyéb bűncselekmények is társultak gyakran.
Az érintettek egy része vidékről, faluról költözött a városba. Feltehetően a kisebb közösségekben a mai szóval élve másság még nehezebben volt kezelhető.
Máig megosztja az embereket az, hogy a homoszexualitás betegség, korabeli orvosi szóval degeneráció-e. Németországból terjedt ennek ellenkezője.
Mint sok más kérdésben, ebben is az első világháború jelentett fordulópontot. sok férfi csak férfit látott maga körül hosszú ideig. Viszont elterjedt egy olyan nézet is, hogy a homoszexualitás fertőzéssel terjed.
A hosszúra nyúlt háború a kérdés pszichológiai vetületét is előtérbe hozta. A túlélő katonák jelentős csoportjának - nem csak emiatt - nagyon nehezen sikerült a polgári életbe újból beilleszkedni. Ezzel a korabeli orvosok is tisztában voltak, s igyekeztek a büntetőjogi vonzatot elkerülni.
A Tanácsköztársaság (1919) idején felmerült jogi körökben, hogy a büntetőtörvénykönyvből törölni kellene a homoszexualitást, a büntetést a rehabilitációnak kellene felváltani. A nézet a következő években, évtizedekben is tartotta magát.
A téma számtalan vetülete vár még kutatásra és közlésre.
www.444.hu
Tormay CécileA korszakban törvény, az ún. Csemegi-kódex, az 1878-ban elfogadott német mintára készült büntetőtörvénykönyv tiltotta a férfiak közötti kapcsolatot. Magyarország volt az első olyan ország - a jelenlegi ismereteink szerint -, ahol a hatóságok regisztrálták a homoszexuálisokat. Az elbírálásnál sokat számított az illető társadalmi rangja. A regisztrált homoszexuálisok listája 1945 után eltűnt, sosem lehet tudni, hogy szándékosan-e. Így nem tudható, hány név szerepelt a listán, illetve milyen egyéb adatokat tartalmazott. 1933-ban 3425 férfit tartottak nyilván.
A leszbikusokkal viszont nem foglalkoztak a korban hivatalosan, a büntetőtörvénykönyv sem tér ki rá. A hatóságok sem regisztrálták a hölgyeket sem Magyarországon, sem Európa más országaiban kivéve Ausztriát.
A ma sokat emlegetett, olvasott, sőt játszott írónő, Tormay Cécile (A régi ház írója) pere viszont botránytárgyalássá vált, szemet hunyni nem lehetett felette.
A német származású írónő 1919 elején létrehozta a konzervatív-keresztény Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű női szervezetet, melynek vezetője lett. A szervezet a numerus clausust is támogatta.
Zichy Rafael válása után 1925-ben megvádolta, hogy Tormay leszbikus kapcsolatot tartott fenn Zichy volt feleségével Pallavicini Eduardina grófnővel. A kapcsolatot részletesen tárgyalta a sajtó - cenzúrázva. Száznál több tanú, többségében arisztokrata jelent meg a bíróság előtt az akkor már ismert írónő perén.
Redl ezredesVégül a két nő rágalmazási pert indított Zichy ellen. Zichyt a bíróság elítélte, másfél év börtönre. A rágalmazási perben Horthy Miklós személyesen lépett közre.
Tormay Cécile életében azonban nem Zichy grófnő volt az egyetlen nő. Korábban egy olasz hölgyhöz, élete utolsó szakaszában gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéhoz fűzték gyengéd szálak.
A XIX. század végétől egészen a második világháborúig élénk éjszakai élet folyt a fővárosban. Mulatók, orfeumok, színházak, klubok paradicsoma volt.
Ha hivatalosan nem is, de az emberek beszéltek a szexuális életről, az egyneműek szerelméről is. Bizonyítékok erre a németből átvett, de fennmaradt kölcsönszavak a nyelvben.
A témát kutató Kurimay Anita levéltári forrásokból indult ki. Ahány levéltár, annyi helyi szokás, így sokszor a helyi levéltáros tette lehetővé (vagy nem) az információk megtalálását. A címszavas keresés természetesen ez esetben nem működik, hiszen a kérőlapokon, adatbázisokban nincs szexualitás, homoszexualitás megjelölés.
A téma érzékeny a mai napig, de kétségtelen, hogy az elsőszámú korabeli források a jogi és bűnügyi források, jegyzőkönyvek. Már a korabeli "szociológusok" is írtak tanulmányokat a témáról kizárólag jobbító szándékkal.
Tábori Kornél és Székely Vladimir írásait a budapesti éjszakai életről feltehetően akkor is sokan olvasták.
A korszakban a szóban forgó kérdésben nagy különbség volt a főváros és a vidék között. A "boldog békeidőkben" Budapest Berlinhez hasonló nagyváros volt különösen a szórakozás és a szexuális szokások terén. Budapest a homoszexualitás egyik központja volt. Itt kaptak mindent az érdekeltek, amire szükségük volt: névtelenséget, megfelelő helyszíneket, megfelelő éttermeket, fürdőket.Voltak olyan európai országok, ahol nem számított bűntettnek a homoszexualitás, ilyen volt Hollandia és Franciaország.
A jogban foglaltakon kívül fontos a társadalom írott és íratlan szabálya, szabályrendszere. Például a katolikus többségű Magyarországon erős volt az egyház hatása, s az egyház számára tabunak számított/számít az egyneműek szerelme. Elfogadott volt, hogy az érintettek diszkréten, zárt ajtók mögött tartsák fenn a kapcsolatukat. A probléma inkább ott kezdődött, hogy még így is könnyen zsarolás áldozatai lettek (máshol is pl. Redl ezredes). A rendőrségi nyilvántartásuk viszont paradox módon védelmüket is szolgálta, mivel a zsaroláshoz egyéb bűncselekmények is társultak gyakran.
Az érintettek egy része vidékről, faluról költözött a városba. Feltehetően a kisebb közösségekben a mai szóval élve másság még nehezebben volt kezelhető.
Máig megosztja az embereket az, hogy a homoszexualitás betegség, korabeli orvosi szóval degeneráció-e. Németországból terjedt ennek ellenkezője.
Mint sok más kérdésben, ebben is az első világháború jelentett fordulópontot. sok férfi csak férfit látott maga körül hosszú ideig. Viszont elterjedt egy olyan nézet is, hogy a homoszexualitás fertőzéssel terjed.
A hosszúra nyúlt háború a kérdés pszichológiai vetületét is előtérbe hozta. A túlélő katonák jelentős csoportjának - nem csak emiatt - nagyon nehezen sikerült a polgári életbe újból beilleszkedni. Ezzel a korabeli orvosok is tisztában voltak, s igyekeztek a büntetőjogi vonzatot elkerülni.
A Tanácsköztársaság (1919) idején felmerült jogi körökben, hogy a büntetőtörvénykönyvből törölni kellene a homoszexualitást, a büntetést a rehabilitációnak kellene felváltani. A nézet a következő években, évtizedekben is tartotta magát.
A téma számtalan vetülete vár még kutatásra és közlésre.
www.444.hu
Hozzászólások