Öngyilkosságot kísérelt meg a Szökés sztárja

Wentworth Miller többször is el akarta dobni magától az életet mássága miatt.wentworth-miller-house-guest-star
Korábban a Szentpétervári Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójának írt leveléből derült ki, hogy a 41 éves színész a saját neméhez vonzódik, ezzel pedig véget ért az évek óta tartó bizonytalanság Wentworth Miller rajongói körében.

A Szökés sorozat főszereplője, most nem csak a homoszexualitásáról beszélt nyíltan a Seattle-ben tartott emberjogi kampányesten, hanem arról is, hogy milyen kemény megpróbáltatásokon ment keresztül emiatt.

A rajongók döbbenten hallgatták, amikor a színész őszintén bevallotta, hogy fiatalkorában többször is öngyilkosságot kísérelt meg. 15 évesen egy egész üvegnyi gyógyszert nyelt le, de szerencsére nem sikerült megölnie magát.

Miller elmondta, hogy hiába is jön mindenki azzal, hogy miért nem kért segítséget, mert az igazság az, hogy nem volt kitől kérnie. A színész azt is szóba hozta, hogy nagyon nehéz időket élt meg kezdőként Hollywoodban, ahol nehéz a kitörés akkor is, ha van ki támogassa az embert.

Miller a másságáról azért írt a Szentpétervári Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójának, mert nem hajlandó addig Oroszországba menni, amíg a kormány nem változtat azon, ahogy jelenleg kezelik a homoszexualitás kérdését.

(Forrás: Life.hu)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com