Új szépfiúért rajong Hollywood - Képek

Clint Eastwood 28 éves fia sok női szívet dobogtat meg.ScottBrad Pritt, Johnny Depp, Tom Cruise, és a többi vonzó sztár is kezdhet félni, hiszen míg ők egyre jobban távolodnak a legszexibb hollywoodi híresség címtől, addig a fiatalok törnek előre, mint a talajvíz, és egyre több női szívet hódítanak el az öregedő színészektől.

A legújabb szépfiú nem más, mint Scott Eastwood. A 28 éves fiatalember vezetékneve nem véletlenül cseng ismerősen, ugyanis az édesapja az a Clint Eastwood, akiért a nagymamáink és /vagy édesanyáink is rajongtak.

scott2Scott, aki az apjától örökölte a vonzerejét és a tehetségét, jelenleg Brad Pitt „Harag” című filmjében szerepel, ám a karrierjét nem most, hanem 2006-ba kezdte a „A dicsőség hajnala” című filmmel.

scott4Ezután az „An American Crime” című filmben szerepelt, majd 2007-ben feltűnt Terrence Howard és Bernie Mac oldalán a „Büszkeség” című filmben. Innentől kezdve pedig úgy beindult a karrierje, hogy azóta is sorra kapja a filmszerepeket, a nők nagy örömére.

scott3A szívdöglesztő sztárról most a Trears! című magazin közölt fotósorozatot. A képeket látva elmondhatjuk, hogy megéri mostanában moziba menni.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com