Való Világ 5 összefoglaló: szeptember.21.

Zajlanak az események a VV5 villájában. A reggel egy mókás játékkal indították a villalakók. Be kellett kötniük egymás szemét, majd egy érzékszervük segítségével rájönni, hogy ki is a másik előttük.



A játék viccesnek indult, de végül is nem volt felhőtlen a szórakozás. Egy-két lakó azt sem tudta eldönteni a másikról, hogy az most fiú-e vagy lány, miközben Veronika olyan villalakót is megnevezett, aki nem is létezik. Volt gond abból is, hogy a lányt kinevették, így még sírt is később a takarója alatt.

Annamari még mindig a többiek célkeresztjében van, miközben abból is volt sértődés, hogy más lányokról hitték azt, hogy ők a Fura lány.

Tegnap megérkezett a Plázacicák kategória győztese: Dya. A lányok közül nem mindenki örült a fürdőruhában beszambázó új vetélytársnőnek. Arra már utaltunk korábban, hogy Attilából lehet majd Alekosz utóda, hiszen a lányoknál folyamatosan próbálkozik. Legutóbb Veronikát vette célba díszítés alatt kissé provokatívan, persze Alekosz Exe ezt nehezményezte.

Seherezádé Seherezádé és Gergő...?

Fecó igazi mókamester. Vakon takarította körbe Gergőt és Kingát a tusolóban, majd a szobában lévő bujkáló lakókat egy egyszerű trükkel csalta elő: azt mondta, hogy ha üres a szoba, akkor máris könnyít magán.

Dya nem túl népszerű a Villában, hiszen a Plázacicák beszavazása alatt azt mondta, hogy ő lesz a legszebb csaj a villában. A fiúknak viszont imponált, hogy nála mindegyikük egyelő eséllyel indul majd. Dya kissé több pontot kapott a lakóktól, mint Annamáris: hetet.

A villalakóknak különböző, véletlenül kihúzott kérdésekre is felelniük kellett. A megszületett vélemények alapján Dyát tartják a legszexisebbnek, Annamarit a legkevésbé nőiesnek, ám nyilvánvalóvá vált, hogy Gergő és Seherezádé tetszenek egymásnak. ebből lehetnek még gondok, hiszen Seherezádénak van idekint barátja.

A férfiak közt is megy már a vezérszerepért való harc a VV5 villájában, Fecó féltékeny lett Gergőre. Ma viszont, hogy ez tovább bonyolódjon, beköltözött Cristofel is, a Skalvadász. Tartsatok velünk holnap is, mert ismét jelentkezünk a Való Világ 5 összefoglalójával. Hir.ma


Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com