10 mód, amivel a szülőket sírba lehet kergetni

Amikor szülővé válik az ember, sok minden hiányzik életéből. Például a pihentető alvás. Van azonban, amiből pedig túl sok van. Ilyenek a kéretlen tanácsok.

A család, a barátok, de a többé-kevésbé idegen emberek is kötelességüknek érzik, hogy tanácsot adjanak az ifjú szülőknek. Akár kérik, akár nem.
Az alábbiakban egy listát állítottak össze szakemberek a legrosszabb tanácsokból.

1. Parancsolgató könyvet parancsolgató önjelölt szakértőktől

olvasóMintha a fiatal szülők elvesztették volna a döntésképességüket.

Egyébként mi értelme volna azoknak a könyveknek, amelyek azt hangoztatják, hogyan kell viselkedni. Könyvek tízezrei szólnak a nevelésről. Ravasz borítók mögé rejtőznek, amelyeken önfeledten kacagó babák láthatók, de a könyvek belseje sokkal inkább hasonlít egy, a szülőket masíroztató kiképző őrmesterre.

Ezek az úgynevezett szakértők nem akarnak a szülőknek segíteni, hanem vezetői akarnak lenni Mindenre szabályokat alkotnak. Az első számú szabály, hogy minden más szabály boldogtalanná tesz. Könnyek lesznek a végén, mégpedig a szülők fognak sírni.

2. Az elviselhetetlenül hozzáértő


Az ilyen barátoktól érdemes megszabadulni. A másik apa organikus zöldséges harapnivalót készít, míg barátnőnk katalánul tanítja számolni kétéves gyermekét.  Már születésekor beíratják a legmegfelelőbb iskolába. Ők mindent tudnak, de te semmit sem.apafia

Az ő gyerekük sose sírt, és nem is hányt az autóban. Nem is tűnt úgy, hogy gyermekük van, hiszen úgy viselkedett, mint egy középkorú ember.

3. Az életem darabokra hullik épp szét, de megmondom, a tieddel mit kellene kezdeni

Ismerős a kép. Késő este egy hatalmas pohár bor társaságában. Átjönnek, hogy megosszanak veled néhány bölcsességet, különleges kapcsolatuk különleges titkait.

Igaz, gyerekeik már egy évtizede nem állnak szóba velük. A család tagjai ügyvédek útján kommunikál egymással, az exekkel pedig kiásták a csatabárdot.

Mindez nem tántorítja el őket attól, hogy az kapcsolatok gurunak tartsák magukat, s nagy a valószínűsége, hogy végig is kell hallgatnod, mit gondolnak az élet nagy kérdéseiről.

4. A házastárs áskálódó rokonai

NiroStillerValóságos tűzfészekbe lép, aki házastársa rokonait fogadja új szülőként. Bármennyire óvatosan is fogalmaznak, a család azon feléből érkező tanács provokációvá növi ki magát.

Valahogy az ember úgy érzi, bármit is csinál, sose fog megfelelni az elvárásaiknak. Ráadásul a bomba bármikor robbanhat.

5. Franciaországban ezt jobban csinálják

Második otthonuknak tekintik a te otthonodat, a nyári szünetben is meglátogatnak, mindig visszajönnek és hajtogatják: "Nem értem, miért".

A miértek mellett meg kell hallgatni, hogy egy más országbeli gyerekek mennyivel szebben öltözködnek, mennyivel szebben esznek, ha étterembe mennek.

Jutalmul megkapod a jó tanácsot, amit ők is kaptak annak idején, s kincsként adják tovább: meg kell tanulni nemet mondani.

6. Olvastam az interneten

Bár valaki egy alig olvasott blogon írta valamilyen gyanús túlélő táborból, de most mindenki ezt olvassa az interneten.oldfamily
Lehet az blog, vagy valami ostoba YouTube videó, vagy reklám, mindegy, mert X és Y erre írt hozzászólást, tehát igaz. Természetesen. Neked pedig követni kell az utasításokat.

7. Nem is tudtam, hogy természetfeletti hatalmad van

Egyébként honnan tudnád, hogy mit gondol az én gyerekem: "Azt hiszem, enni szeretne" vagy "Azt hiszem, inkább a napon szeretne ülni".

8. A tárgyak kultusza

A férfiak pedig minden részlettel törődnek. A fiatal apákat gyakran látni, hogyan alkalmazzák gyereknevelés során műszaki képességeiket, amikor babakocsi vásárlásról, elektronikus játékok beszerzéséről vagy bármilyen olyan tárgyról van szó, amely használati utasítást igényel.

És persze, mindezt meg akarják osztani veled (is). Szaktudásuk javát kínálják neked. Akár akarod követni őket, akár nem.

9. Dr. Google megmondja

Óvakodjunk az önjelölt doktoroktól, gyermeknevelési szakértőktől, akik oly könnyen és nagylelkűen ajánlják tanácsaikat. Bármilyen orvosi problémát vagy fejlődési rendellenességet részleteiben ismerik.

1690újságVégül is ki ne akarna orvosi tanácsot adni, aki fél szemmel végignézett egy dokumentumfilmet a TV-ben, vagy már majdnem végignézett egy videót, amit valaki megosztott egy közösségi oldalon.

10. Nincs olyan, hogy új tanács


Az első tanácsokat tartalmazó újságcikk az 1690-es években jelent meg. Ha azóta sem sikerül mindenre a megfelelő választ megtalálni, akkor talán épp most nem érdemes emiatt aggódni.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

Virág-teszt

Virág-teszt

Rólad mit árul el a képen először megpillantott virág?

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Ismerd meg egy idős férfi életleckéit!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Ez a teszt segít felismerni azt, amitől a legjobban tartasz.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ha választasz egy képet, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Így csökkentheted a napi adagodat!

Tévhitek a tetoválásról

Tévhitek a tetoválásról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják a tetoválásról.

http://ujhazak.com