5 másodperces szabály vethet véget a halogatásnak

A szakemberek elárulták, hogy hogyan szokhatunk le a halogatásról.A közvélekedés szerint a halogatás a lustaság vagy rossz időgazdálkodás oka, ám a szakemberek szerint ennél összetettebb a probléma, ami az érzelmeinkben gyökerezik. Dr. Timothy A. Pychyl és Dr. Fuschia M. Sirois pszichológia professzorok véleménye az, hogy az emberek azért halogatnak valamit, mert nem szeretnék megtenni, és nem azért, mert lusták, hanem azért, mert az adott dolog érzelmileg megterhelő a számukra. 

A szakemberek úgy vélik, hogy erre jelenthet megoldást Mel Robbins motivációs előadónak és írónak ötlete, az 5 másodperces szabály betartása.

Ennek a lényege az, hogy amikor szembe találjuk magunkat egy feladattal, akkor 5 másodperc alatt neki kell állni megcsinálni. Ha ez nem történik meg 5 másodpercen belül, akkor megnő a valószínűsége annak, hogy későbbre halasztjuk, ami talán soha nem jön el. 

Robbins azzal magyarázta a szabályt, hogy az emberi agy kialakítása olyan, hogy mindenáron megakadályozza, hogy olyasmit tegyünk, ami árthat nekünk. A halogatásnak tehát semmi köze a motivációhoz, sokkal inkább a tétovázásra hasonlít. 

Ha van egy feladat, aminek a végrehajtása előtt tétovázunk, akkor az agy egy pillanat alatt stresszjelet kap, és felnagyítja a problémát az úgynevezett „reflektorfény-effektus” formájában. Az agy úgy véd minket, hogy arra kényszerít, hogy kiszakadjunk a helyzetből. 

A halogatás ellenszere ezért az lehet, ha megakadályozzuk, hogy az agyunk pánik üzemmódba kapcsoljon a tétovázás rövid pillanatai alatt. Ebben segít az 5 másodperces szabály. Ha tehát megszületik az ötlet, akkor csak 5 másodpercünk van a cselekvésre, különben eltűnik. 

Ez az az idő, amely során a tudás és a cselekvés közti szakadék csapdájába kerülünk, ugyanis tudjuk, hogy mit kell tennünk, de nem tudjuk rávenni magunkat. Ezért kell azonnal cselekednünk, mert ellenkező esetben az agy azt fogja tenni, ami a dolga: érzelmileg megvéd azáltal, hogy megakadályozza, hogy azt tegyük, ami megterhelő. 

Amikor viszont visszafelé számolunk öttől egyig, akkor ezzel megszakítjuk azt a szokáshurkot, amely miatt elkerüljük a negatív érzelmeket kiváltó feladatokat. Ennek a láncnak a megszakításával működésbe hozzuk az agyunk prefrontális kérgét, ami arra motivál, hogy cselekedjünk. 

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com