A felmérés szerint, nagyobb sikere van a kézműves ajándékoknak

A közelgő ünnepek legalább annyi dilemmával, feszültséggel és fejtöréssel járnak, mint szépséggel. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy mivel is lepjük meg a szeretteinket, mellyel igazán örömet okozhatnánk nekik. A következő kérdés pedig az szokott lenni, hogy miből. Egy felmérésben az figyelték meg, hogy az eszmei, vagy az anyagi értékeknek örvendenek-e jobban az emberek.

Meglepő módon az előbbit, az az a saját kézzel készített apróságokat.

templatemo_image_34


Az elmúlt években egyre inkább az anyagiakra kerül a hangsúly az ünnepek terén is. Csak úgy száguldozunk a polcok között, hogy kiválasszuk azt a tárgyat, mellyel leginkább kimutathatnánk szeretetünket, elismerésünket és hálánkat azoknak a személyeknek, akiket oly nagy becsben tartunk. Talán nem is gondolnánk, hogy az emberiség többsége jobban értékeli azokat az ajándékokat, melyekbe saját időnket és munkánkat fektetjük bele, pedig a felmérés szerint is nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk az eszmei értékekre.

A megkérdezettek közül, 10 emberből 8 örül inkább annak, ha saját kézzel készült ajándékot kap, melyben benne rejlik minden, amit tudatni szeretnének velük. Ellentmondásosan mégis az üzleteket róják ők is annak fényében, hogy ismerőseik inkább vágynak valamire, melyért súlyos összegeket fizetnek. Szakértők szerint is érdemes véget vetni a tévhiteknek és alakítani az ajándékozási szokásainkhoz, emlékezve arra, hogy az ünnepek valójában miről is szólnak. Egy tárgy okozhat némi boldogságot, mégis múlandó, míg az emlékezetes eszmei értékek időtlenek és maradandók.

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com