A gyógynövények előkészítése!

A szárított növényi nyers terményeknek használatra való előkészítése a fölaprításában áll. Ugyanis főképp a füvek, gyökerek egészben, amit gyűjtenek igen nagy helyet foglalnak el s így el sem tarthatók, sem ki nem szolgáltathatók. A fölaprítás a szükséghez képest a következő műveletek által történik:

Vágás, zúzás és porítás. Lehet pedig az anyag: durván porítva, vagy finoman porított. A vágás célja, a gyógynövény lehetőleg egyenlő, apró részekre osztása. Vágás előtt a gyökereket, ha vastagok, hosszában széthasítjuk. Húsos gyökereket egy éjjelre a pincébe tesszük, hogy megszívják magukat; vágás után pedig a szárítóba tesszük, hogy a fölvett nedvességet ismét elveszítsék. A szétvágott részeket átrostáljuk: ami visszamarad, azt újra vágjuk; a port ritka szitán távolítjuk el. Hasonlóképen vágjuk a füvek, levelek stb.

Zúzás. Forrázatok és teaelegyek számára meghatározott alak van, még pedig a durva  és finom teaelegy (speciális) alak. Némely kemény kéreg és gyökér nem vágható s vagy zúzókéssel, vagy mozsárban zúzzuk szét. Ily módon egyenlő darabokat nem nyerünk; a lehető egyenlőség elérése végett az ú. n. teaelegy-rostákat használjuk, melyek különben egyéb növényrészek aprításánál is használhatók.

Porítás alatt az anyagoknak lehető apró részecskékre osztását értjük. Megkülönböztethetünk durva (állati használatra,  kivonatokhoz) és finom porokat. A port-; különböző fémmozsarakban való törés és szitálás által állítjuk elő. Olyan anyagokat, melyeknek pora nem száll fel, pl. olajos magvakat, nyitott mozsárban törhetünk: ellenkező esetben, a minden mozgáshoz készíthető fatetőt tesszük föl a por elszállásának meggátolása végett. Némely igen erős, ártalmas anyagoknál, mint cantharides, euphorbium, radix veratri, ipecacuanha, jalapa, ez sem elég; ezekhez sima bőrből készített zacskót kell alkalmazni (fatető nélkül, nehogy a nevezett anyagok a fára rakodjanak, ahonnan nehezen távolíthatók el), mely a mozsár széléhez és a törőhöz odaköthető.

Különösen a kőrisbogarak és az euphorbium pora, a törő személynek orrát, száját, szemeit megtámadja: szükséges tehát, hogy még orrát, száját, szemét is ruhával bekösse.

Porítás előtt a növényrészeket minél jobban el kell aprítani s erősen kiszárítani, még pedig nemcsak levegőn, hanem a szárítószekrény kevésbé forró részében is. E műveletek kivitele az anyagok különbözősége szerint változik. Így: Vékony gyökerek, mint: arnica, asarum, valeriána, veratrum gyökerei, miután a földes részektől megtisztítottuk, mozsárban zúzzuk szét; a képződő port leszitáljuk s úgy tesszük a szárítóba. Megszáradás után következik a törés, mely általában minden anyagnál addig folytatható, míg a maradék rostossá nem válik; tovább folytatni a törést nehéz, de nem is kell, mert a rostos részekben  igen kevés a hatóanyag.

Mozsárban zúzzuk szét szárítás és porítás előtt a következő gyökereket is: rad. curcumae, bryoniae, zingiberis, redoariae, rhei és hasonlók: ezek szárítás után egészen poríthatók. Mások, mint gentiana, acorus, bardana, pyrethrum, galanga, sarsaparila stb. minél vékonyabbra szétvágva, szárítjuk.

A rad. ipecacuanhae-ból csakis a kéregrész porítható. A rostos részt nem szabad, de alig  lehet megtörni. Általánosságban áll, hogy  a vett száraz gyökér súlyának kétharmada porítva van, a többi rész eldobandó. A salepgumókat 24 óráig vízben áztatjuk; ezáltal földagadnak; ekkor ruhával szárazra törüljük és mozsárban lehetőleg szétzúzzuk; a nyert pépes tömeget papirosra kiterítve, szárítjuk és azután porítjuk.

Bódító füveket (hyosciamus, belladonna stb.) nyáron mindjárt a levegőn való szárítás után poríthatunk; a nyert port papiros-zacskóban rövid időre még a szárító hűsebb részébe tesszük s melegen töltjük jól zárható üvegekbe. E kezelés mellett soká megtartják szép színüket s hatásukat.
Olajtartalmú magok és gyümölcsök szárítóba nem tehetők. Ezek csak igen csekély hőt tűrnek el. Ezért mozsárban törjük; általában nehezen poríthatók és finom port alig nyerhetni belőlük, mert összetapadnak s a szita lyukjait betömik.

Gyümölcshéjak (pl. cortex aurantiorum) vízzel fölpuhítjuk, hogy belső,taplószerű részüktől megszabadíthassuk; aztán igen gyenge hőnél szárítva, porítjuk. Némely anyagok, mint a fructus colocynthidum, agaricus albus, tragant mézganyákkal péppé alakítva,szárítjuk ki. Nem poríthatók a nux vomica magjai. Ezeket, hogy szívósakká tegyük, néhány óráig vízgőz hatásának tesszük ki s aztán finom reszelőn megreszeljük. Különös kezelés szükséges a gyanták, mézgák és mézgagyantáknál. Tiszta mézgák, gyanták pl. az arab mézga, tragant, aloe, guthi, euphorbium szárítva, egyszerűen poríthatók. Egyes mézgák s a mézgagyanták általában csak télen, nagy hidegben poríthatók. Az eljárás a következő: először az anyagokat durván széttörjük, azután a szárító nem nagyon meleg részében megszárítjuk. Most fedett edényben egy hideg téli éjszakán át szabadban hagyjuk s azután porítjuk hideg helyiségben. A nyert port gyorsan papírhüvelyekbe öntjük s zárt bádogdobozokban tartjuk el. Ilyenek az ammoniakgyanta, galbanum, asa foetida, myrrha; az utóbbi jól eláll poralakban is, a többi azonban összetapad; de ekkor már könnyebben dörzsölhetők szét.

Hogy poralakban biztosan eltarthassuk az ily anyagokat, következőképpen járunk el: Kis faládát belül 2--3 keskeny rámával látunk el, melyekre vékony deszkácskák illeszthetők. A láda fenekére apró mészdarabokat teszünk; ezt tiszta vászonnal beterítjük s rárakunk egy sor gyantát s fölébe vásznat teszünk. Erre az első rámára helyezett deszka következik mészréteggel; fölébe ismét gyanta az előbbiek szerint s így tovább 4--5 sort kényelmesen helyezhetünk el. Ily módon a porított, de összeállt gyanta, mézgagyanta, sőt az egészben levő is 10--15 nap alatt nyáron is porítható lesz. A meszet,midőn már szétomlott (a fölvett nedvességtől), újjal pótoljuk (20--30 napban egyszer).

A kámfort kevés borszesszel locsoljuk meg s úgy dörzsöljük el porcelán-, vagy márvány-mozsárban. Vegykészítmények és ásványanyagok porítása legtöbb esetben (salétrom, kénsavas kálium, borax, timsó, nátrium bicarbonicum, borkősav, citromsav, a legtöbb officinalis sóknál stb.) egyszerűen úgy történik, hogy azokat szárítóban, igen gyenge hőnél, rövid ideig állni hagyjuk, hogy a felszínükön levő nedvesség eltávozzék s azután porítva, finom szitán kiszitáljuk.

Ily anyagokat mindig vasmozsárban porítjuk. Sárgaréz-mozsárban a törés, különösen savaknál (citromsav, borkő-sav) nem engedhető meg. Ügyelni kell, hogy a vasmozsár tiszta, fényes és száraz legyen. Némely ásványoknál (pl. a behintésre használt lapis baptistae-nél) szitálás által nem nyerhetünk elég finom port; ezeknél a zárókészüléket (alcoholisator) használjuk. Ismét másoknál a dörzsölés (praeperatis, trituratis), vagy az iszapolás (laevigatis, elutriatis) műtétet alkalmazzuk (pl. calornél, kréta, osztrigaházak, lapides cancrorumnál stb.).

Fémek szemcsésítés (granulatis) által osztódnak apró részekre. Poroknak a durvább részektől való elválasztására a közönséges és az ú. n. dobsziták használhatók. Dobszitát veszünk minden igen porzó, vagy erős hatású anyagokhoz (ipecacuanha, china, rheum, jalapa.cinnamonumek). A sziták rendszerint csak lekefélés által tisztíthatók. Ha oldható anyagokat szitáltunk. a szitát hideg vízzel (sosem meleggel) mossuk és megszárítjuk.