A negatív érzelmek segítenek a lelki jólétben

emotionEgy olyan kulturális környezetben, mint amilyen a miénk is, a realitás kiegyensúlyozott értékelése fontos szerepet kap, sőt, a pozitív hozzáállás megítélése hatalmas mértékben lekörözi a negativitást. Ám a pszichológusok most azt állítják, hogy itt az ideje az élet kihívásait úgy elfogadnunk, ahogy vannak.

Ami azt illeti, a harag és a szomorúság nagyon is fontos részei az életnek, s egyes új keletű kutatások azt állítják, hogy ilyen és hasonló érzelmek megtapasztalása és elfogadása létfontosságú lelki egészségünk szempontjából. A negatív érzelmek elnyomására tett kísérletek visszafelé sülhetnek el s jelentős mértékben csökkenthetik elégedettségi szintünket. Jonathan M. Adler pszichológus szerint ha elfogadjuk az élet komplexitását, annak különösen jótékony hatásai lehetnek a lelki jólétünkre.

Ahelyett, hogy a boldogságot a hedonizmussal, vagyis egy olyan fajta életszemlélettel azonosítanánk, amely az örömöt mindenek felett állónak tekinti, sokkal inkább arra kellene törekednünk, hogy elismerjük a jelentés, a személyes növekedés és az önmegértés fontosságát. Tori Rodriguez, gyakorló pszichoterapeuta arra bátorítja pácienseit, hogy fogadják el ezt a szempontot. Ahelyett, hogy meghátrálnánk a negatív érzelmektől, hasznosabb elfogadni azokat. El kell fogadnunk azt az állapotot, ahogy épp érzünk anélkül, hogy siettetnénk ennek az érzelmi állapotnak a változását. Sokan hasznosnak tartják ha légzőgyakorlatokat végzünk, amikor azt tanuljuk hogy hogyan viselhetjük el az erőteljes érzelmeket, de akár az is jó módszer lehet, ha úgy képzeljük el az érzelmeket, mintha úszó felhők lennének, mert így mindig észben tarthatjuk, hogy előbb-utóbb továbbállnak.

Forrás: www.bigthink.com

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com