A negatív érzéseiket űzik el a halogatással az emberek

Az érintett személy, de a környezete számára is zavaró lehet a hétköznapi szokás.stress_thinkstockKevés olyan ember él a világon, aki élete során legalább egyszer ne csúszott volna ki a határidőből, vagy halasztott máskorra egy feladatot. A halogatás hozzátartózik a hétköznapokhoz, ám komoly problémát okozhat, ha valaki rendszert csinál belőle, mert ez nemcsak számára lesz zavaró, hanem a környezete is egyre rosszabbul fogja tűrni.

A kérdés tehát az, hogy a halogatást mennyire tudja kontroll alatt tartani egy ember, illetve mennyire gyakori az illető életében a jelenség. A halogatással kapcsolatban az is nagyon fontos, hogy kiderüljön, hogy mi az oka.

Belső bizonytalanság: Előfordulhat, hogy valaki azért nem oldja meg a feladatát, mert kétségbe vonja a saját kompetenciáját. Erre tipikus példa az, ha az illető azt gondolja, hogy „erre nem vagyok képes”.

Bizonytalanság az eredmény minőségébe: Ilyenkor az adott személy arra gondol, hogy mások mit fognak szólni a kész feladathoz.

Nincs elég szorító érzés: Az adott munka elvégzésével járó eredmény egyelőre nem játszik fontos szerepet az illető életében, ezért nincs igazán kedve időt és energiát ölni a feladatba.

Önbizalomhiány: Ez hasonlít a bizonytalanság érzéshez, mert itt is értéktelennek érzi magát az ember, aki képtelen hinni önmagában és a képességeiben. Ennek a hátterében állhat az, hogy gyerekként nem kapott elég támogatást, megerősítést arról, hogy ügyes, okos, szép, jó.

Perfekcionizmus: Ez az, amikor tökéletesnek KELL lennie a feladat megoldásának. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy tilos hibáznia, mert az, aki hibázik, gyenge. Ez a hozzáállás óriási belső feszültséggel jár, ami akkor sem múlik el, ha nagy nehezen elkészült a munka.

Egy maximalistának nehéz belevágnia egy feladatba, mert eleve úgy áll hozzá, hogy ki, mit fog majd szólni, kinek milyen lesz az elvárása, illetve nagyon nehezen adja ki a kezéből a munkát, mert folyamatosan úgy érzi, hogy azon még csiszolnia kell.

Túlvállalás: Nagyon fontos, hogy az ember be tudja osztani az idejét, valamint képes legyen fontossági sorrendet felállítani. A túlvállalás hátterében sok minden állhat, például az, hogy valaki nem tud nemet mondani.

Szabotálás: Előfordul, hogy amikor valaki az utolsó pillanatban vág bele a feladatba, akkor nem tudja időre megcsinálni. Ilyenkor azt állítja, hogy nem volt elég ideje a munkára. A nem tudatos szabotálás oka számtalan dolog lehet.workA halogatás hátterében általában kellemetlen érzések állnak. Ilyen például a fogorvos felkeresése, ami a legtöbb emberből félelmet, szorongást vált ki, ám tudják, hogy az egészségük megkívánja a rendszeres ellenőrzést. A félelmeket tehát tudni kell elviselni. Ha valaki gyakran halogat, az elhárítja a kellemetlen-kényelmetlen érzéseket magától. Ugyanilyen az is, ha valaki a gyászt halogatja, vagy egy szakítás után máris új kapcsolatot kezd.

A halogatásra tehát leginkább az veszi rá az embereket, hogy nem akarnak feszültséget érezni, mert az kellemetlen, ezért a halogató ember inkább a kudarca és annak elkerülésére szeret fókuszálni. A halogató ember gyakran hallja, hogy legyen önkontrollja, ám egyáltalán nem könnyű ennek a gyakorlás, hiszen ezzel a tanáccsal ugyanannyit érünk el, mint azzal, ha egy anorexiásnak azt mondjuk, hogy nem is kövér.

Ugyanez igaz arra is, ha azt tanácsoljuk egy szakítás után lévő személynek, hogy ne keseregjen, mert attól nem lesz jobb. Az igazság az, hogy a fájdalmat és a veszteséget meg kell élni, ezért a halogatónál is fontos, hogy észrevegye, felismerje, hogy nehézségei vannak.

A jelenségre azonban csak mélyebben lehet megtalálni a megoldást. Az önkontroll, önszabályozás 3 éves korban alakul ki, tehát ezzel muszáj foglalkozni, ha valakinek felnőttként gondja van vele. Ez a feladat nehéz, de nem lehetetlen.

Önkontrollt gyakorlunk például akkor, ha nemet mondunk valamire, vagy átgondoljuk, hogy mit tudunk elvállalni, mit nem. A lényeg, hogy az ember tudatosan legyen jelen a folyamatban, ő döntse el, hogy az adott napon takarít, meglátogatja a rokonokat, elvégzi a feladatát, és ne az események sodorják magukkal.work2Az egészséges önképhez elengedhetetlen, hogy az ember úgy érezze, hogy hatással van az élete alakulására, hiszen a tudatos jelenlét az, ami önbizalmat, erőt ad. Fontos viszont, hogy a halogató utánajárjon, hogy mi áll a jelenség hátterében.

A halogatás fakadhat a szorongásból, esetleg annak az elkerüléséből. Amikor meghatározta a kiváltó okot, akkor következhetnek a praktikus tanácsok, azok betartása, de előbb mindenképpen az érzelmi részt kell megfejteni, megoldani!

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com