A statisztikák szerint egyre több a problémás gyerek - ki lehet a felelős?
A számok szerint egyre több a problémás gyermek az oktatási rendszerben.
Nem egy új jelenségről beszélünk, hiszen a beilleszkedési, magatartási problémák a gyermekek körében mindig is jelen voltak, ám ennyire drasztikus számokban, mint manapság, még sosem öltött ekkora méretet ez a probléma. Az elmúlt évekre vissza tekintve a statisztika arról számol be, hogy egyre intenzívebben növekszik a tendencia, mely a problémás nebulók előfordulására utal. Ez a jelenség már nem csak az általános iskolákban van jelen, hanem az óvodákban is. Vajon mi változhatott meg néhány év lefolyása alatt, ami ekkora romlást vont maga után? Ki lehet a felelős ezért és kinek kéne ezt megoldania?
A helyzet sokkal összetettebb annál, mintsem, hogy a pedagógusokra, vagy csak a szülőkre mutogassunk, esetleg magát a gyermeket skatulyázzuk be úgy, hogy ez egy genetikai probléma. Nem az. A válasz a viselkedésének a korai korrekciójában, vagy nem korrekciójában keresendő. A gyerekek nevelése, generációnként változik. Az a felnőtt, aki negatívan élt meg néhány momentumot gyermekkorában, az hajlamos arra, hogy a saját gyermekénél túl szélsőségesen menjen el a másik irányba. Ezzel persze jót akar, hiszen úgy véli legalább ő nem fog annyit szenvedni. A gond nem ott kezdődik, hogy másképp szeretné terelgetni a gyermekét, hanem ott, hogy azt a saját, gyermeki sértettségén keresztül teszi. Nem tud elég objektív lenni, így ahelyett, hogy jót tenne, inkább ront a helyzeten.
A média a mai gyermek nevelésen szintén rengeteget formál. Az új, modern típusú módszerek, melyek azt harsogják, hogy ne légy szigorú, a laza szülő a nyerő és legyél engedékeny, mintsem házsártos, mind tovább rontják a helyzetet. Azt az érzést keltik a szülőkben, hogy túl merevek és szigorukkal csak boldogtalanná teszik a csemetéket, mely lássuk be elég nagy nyomás egy olyan ember vállára, aki szeretné a lehető legjobbat a gyermekének.
A megoldás elsősorban mindenképpen a szülőké, hiszen végső soron ők nevelik a gyermeküket, leginkább az ő felelősségük, hogy milyen felnőtt cseperedik majd a csöppségekből. Igyekezni kell arra, hogy árnyaltan gondolkodjon az ember, ne csak szélsőségesen. Mikor megszületik a gyermek, törekedni kell arra, hogy beilleszkedjen, ám nem úgy, hogy mindenben mindenki hozzáigazodjon, ha már ekkor a család egyenrangú tagjaként bánunk vele, akkor később gond nélkül meg találja a helyét bármilyen közösségben. Amellett, hogy engedjük őket kibontakozni, meg kell érteni, hogy szabályok igen is kellenek, ahogy a felnőttkorban, úgy a gyermekkorban is, így nem fogják tragédiaként megélni, hogy időben kell megjelenni, bizonyos normák között viselkedni és koncentrálni egy adott dologra, ha szükséges.
A pedagógusok elsősorban azért vannak, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a gyermekekből, ám ha folyamatosan a rendszabályozásukra kell összpontosítaniuk, úgy a tanításuk másodlagos tényezővé válik. Minél kevesebb idő jut a fejlesztésre, annál silányabb lesz a teljesítményük a gyermekeknek, ami a jövőjükre tekintve további negatív tényezőket von majd maga után. Ám ha a szülők és a pedagógusok összedolgoznak, mindenki végzi a maga dolgát, úgy sokkal ideálisabb környezetet lehet teremteni a gyermekek részére is.
(forrás: családinet)
Nem egy új jelenségről beszélünk, hiszen a beilleszkedési, magatartási problémák a gyermekek körében mindig is jelen voltak, ám ennyire drasztikus számokban, mint manapság, még sosem öltött ekkora méretet ez a probléma. Az elmúlt évekre vissza tekintve a statisztika arról számol be, hogy egyre intenzívebben növekszik a tendencia, mely a problémás nebulók előfordulására utal. Ez a jelenség már nem csak az általános iskolákban van jelen, hanem az óvodákban is. Vajon mi változhatott meg néhány év lefolyása alatt, ami ekkora romlást vont maga után? Ki lehet a felelős ezért és kinek kéne ezt megoldania?
A helyzet sokkal összetettebb annál, mintsem, hogy a pedagógusokra, vagy csak a szülőkre mutogassunk, esetleg magát a gyermeket skatulyázzuk be úgy, hogy ez egy genetikai probléma. Nem az.
A média a mai gyermek nevelésen szintén rengeteget formál. Az új, modern típusú módszerek, melyek azt harsogják, hogy ne légy szigorú, a laza szülő a nyerő és legyél engedékeny, mintsem házsártos, mind tovább rontják a helyzetet. Azt az érzést keltik a szülőkben, hogy túl merevek és szigorukkal csak boldogtalanná teszik a csemetéket, mely lássuk be elég nagy nyomás egy olyan ember vállára, aki szeretné a lehető legjobbat a gyermekének.
A megoldás elsősorban mindenképpen a szülőké, hiszen végső soron ők nevelik a gyermeküket, leginkább az ő felelősségük, hogy milyen felnőtt cseperedik majd a csöppségekből. Igyekezni kell arra, hogy árnyaltan gondolkodjon az ember, ne csak szélsőségesen. Mikor megszületik a gyermek, törekedni kell arra, hogy beilleszkedjen, ám nem úgy, hogy mindenben mindenki hozzáigazodjon, ha már ekkor a család egyenrangú tagjaként bánunk vele, akkor később gond nélkül meg találja a helyét bármilyen közösségben. Amellett, hogy engedjük őket kibontakozni, meg kell érteni, hogy szabályok igen is kellenek, ahogy a felnőttkorban, úgy a gyermekkorban is, így nem fogják tragédiaként megélni, hogy időben kell megjelenni, bizonyos normák között viselkedni és koncentrálni egy adott dologra, ha szükséges.
A pedagógusok elsősorban azért vannak, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a gyermekekből, ám ha folyamatosan a rendszabályozásukra kell összpontosítaniuk, úgy a tanításuk másodlagos tényezővé válik. Minél kevesebb idő jut a fejlesztésre, annál silányabb lesz a teljesítményük a gyermekeknek, ami a jövőjükre tekintve további negatív tényezőket von majd maga után. Ám ha a szülők és a pedagógusok összedolgoznak, mindenki végzi a maga dolgát, úgy sokkal ideálisabb környezetet lehet teremteni a gyermekek részére is.
(forrás: családinet)
Hozzászólások