A stressz életmóddal és egyéb technikával kordába tartható

A félreértések elkerülése végett azt le kell szögezni stressz mentes élet, mint olyan nem létezik, ugyanis csökkenteni lehet a stressz mértékét, de véglegesen kizárni teljességgel lehetetlen. A mindennapos életvitelünkkel nagymértékben befolyásoljuk, hogy mennyi stressz éri a szervezetünket és az életmódunkkal akár szabályozhatjuk is, hogy miként tudjuk levezetni ezt a terheltséget.


Természetesen általánosságban használjuk a „Stresszes vagyok” kifejezést, de ez nem minden esetben tükrözi a valódi egészségi állapotra való kihatását. A stresszt valójában az élő biológiai rendszereket befolyásoló tényezőként tartjuk számon, ami bizonyos esetekben egészségkárósító hatást fejthet ki. Alapjába véve a stressz egy szükséges dolog az élethez, a vízhez tudnám hasonlítani abban az értelemben, mivel az életünk egyik alapját képezi és valójában a stressz nélkül bármilyen biológiai fejlődés is megkérdőjelezhető.


Mi valójában a stressz?


Az élő szervezetek folyamatos adaptációval vannak a külső környezet felé és a belső működésünket a sejtközösségek állandó interakcióban végzik tevékenységüket.

A stressz egy külső inger, ami a küszöbértéket meghaladva már az élő szervezetre hatást gyakorol, és valamilyen változtatásra ingereli azt, voltaképpen valamilyen reakciót vált ki a szervezetből. Tehát a stressz jelenlétével befolyásolja a biológia folyamatok kimenetelét vagy legalábbis hatással van rájuk, ezért minden külső és belső inger felfogható, mint stresszor.


A szervezetünk egy nagy sejtközösség, akik stabilitás fenntartására törekednek, persze a háttérbe folyó sok milliárd állandóan változó apró elektro-kémiai folyamatokkal. Ha sok olyan nemkívánatos ingerhelyzet ér minket, amire szervezetünk nincs felkészülve, akkor a hirtelen fellépő túlterheltség, bizony káoszt okozhat a sejtszintű működésében és felborulhatnak az egyensúlyok. A szervezetünkre a stressz különféle módon tud hatni, vannak olyan ingerek, amik pozitív érzéseket és ez által jótékony elektrokémiai folyamatokat indukálnak és vannak negatívan ható ingerek, amik jobban leterhelik a szerveztet rést ütve a védekezőképességén, ezáltal kedvezőtlen irányba fordíthatják a biológiai folyamatokat.


A szervezetünkben a sejtek közösségben, egymásra utaltsággal működnek és nem kérdőjelezik meg a felsőbb utasításokat. Mivel a legmagasabb szinten az idegrendszeri működésünk áll, ami parancsszinten hat ki a biológiai alrendszerekre, ezért az állandó ingerültség és felfokozott ideg állapot nem túl jó a szervezetünk működésének, mivel úgynevezett stressz hormonok termelődését serkenti.


Stressz oldásra szükség van


Mint ahogyan már említettem a stressz mentes állapot nem létezhet, de néha-néha azért az inger gazdag környezet csökkentése javallott, hogy az idegrendszerünket tehermentesítsük. Ezzel a szervezet optimálisabb működését segíthetjük, ami elősegíti a stressz hormonok jelenlétének a fogyatkozását és a szervezet rendezettebb működését. Sok stresszoldó technika létezik, de az alany adottságaitól és psziché terheltségének a mértékétől függően változhat a különféle módszerek eredményessége. Törekedjen egy olyan hobbi vagy jó  kedvel végzett tevékenység megtalálására, amivel el tudja terelni a gondolatait a gondjairól és a megoldandó problémáiról. A rendszeres mozgás vagy erőteljes sporttevékenység jótékony hatással lehet a stressz hatásainak a leküzdésére, mivel komoly összpontosítást kíván a rendezett mozgás fenntartása. Ha ön nem képes kikapcsolni, akkor ajánlott szakember segítségét kérni vagy alternatív stressz oldó technológiát keresni.


Több információ a stressz biológiájáról: http://biolabor.hu/stressz/

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com