A vércsoportod alapján, ilyen a személyiséged

Manapság sok mindenből meg lehet már állapítani egy ember jellemét. Hordozza a  jegyeket a születési dátumunk, hajszínünk, szemszínünk, viselkedésünk, gesztusaink, beszédünk, sőt még a vércsoportunk is, egy japán professzor szerint. Közel 90 évvel ezelőtt végzett egy kutatást, melyből megállapította, hogy az egyén vércsoportja is nagyban hozzájárul a kialakult személyiséghez, temperamentumhoz és viselkedéshez.

vérsejt

A vércsoport

Az A-sokra jellemző a higgadtság, nyugalom, türelem.

Rendkívül érzékeny lelkűek, kreatívak. Alacsony vérmérsékletük végett könnyen lehetnek naivak, békeszeretőek, kiegyensúlyozottak. Harmóniájuk megőrzése érdekében inkább elmenekülnek, elkerülik a konfliktusokat. Hajlamosak aggodalmaskodni, rosszul bírják a stresszt, ha felborul a lelki békéjük, akkor akaratosak, önfejűek lesznek.

B vércsoport

Az A-sokkal ellentétben, melegebb vérmérséklettel bírnak a B-sek. Szeretik a kihívásokat, ugyanakkor kitartanak az általuk megválasztott út mellett. Kalandvágyóak, motiváltak és gyakorlatiasak. Alkalomadtán érzékenyen reagálhatnak, temperamentumosak. Jobban bírják a stresszt.

AB vércsoport

Az első kettő kategória tökéletes egyvelege. Aki az AB csoportba tartozik, arra bármelyik személyiség jegy jellemző lehet, így nehéz lenne behatárolni a legkülönlegesebb egyéneket. A felsoroltak mellett lehetnek elfogadók, empatikusak, segítőkészek, maximalisták, makacsok.

Nullás vércsoport

A legjobb vezetők. Határozottak, temperamentumosak és nem engednek az elképzeléseikből. Rendkívül céltudatosak, nyitottak, szociálisak. Imádnak a középpontban lenni, új embereket megismerni. Tudatosan ápolnak olyan kapcsolatokat, melyek előre viszik őket. Teli vannak energiával és önbizalommal.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com