Alvási paralízis - mikor a tudat éber, de a test mozdulatlan

Az alvási paralízis saját- és mások testi épségét szolgálja, azonban tudatosan megtapasztalni az egyik legijesztőbb érzés a világon. 



Hátborzongató lehet arra ébredni az éjszaka közepén, hogy az ember elveszítette hatalmát szinte teljes teste felett. Alvás közben, ahogyan a REM szakaszba érünk, intenzív álmokat élünk át. Ekkor agyunk üzeneteket próbál közvetíteni az izmainknak - hogy tettre sarkallja őket - ám két különböző kémiai anyag nem teszi lehetővé az üzenetek célba jutását. A gamma-amino-sav és a glicin ugyanis akadályozza, hogy az agy üzenetei megérkezzenek a motoros idegsejtekhez, így csökkentve annak a lehetőségét, hogy az ember kipattanjon az ágyból és tudattalan állapotban cselekvőképessé váljon. 

Az alvási bénulás tehát egy teljesen normális folyamat, amíg nem kerül valahogyan egy kis hiba a rendszerbe. Alvás közben semmit nem tapasztalunk természetesen ebből az egészből, ugyanakkor megesik, hogy a bénulás már akkor bekövetkezik, vagy még mindig tart, mikor félig éber állapotban vagyunk, tehát nem a REM- az az mélyalvás szakaszába. Ilyenkor van az, hogy az ember riadtan tapasztalva, hogy képtelen rá, hogy kezeit, lábait megmozdítsa, a helyzetet pedig még drasztikusabbá teszi, ha nem tudja miért történik és mindenféle természetfeletti jelenséggel próbálja összefüggésbe hozni. 



(forrás: howitworks) 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Novemberi hibák

Novemberi hibák

Ezt ne kövesd el a hónapban?

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Hét jel, ami arra utal, hogy nincs szükséged társaságra.

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

http://ujhazak.com