Amikor a holmi az úr: kényszeres gyűjtögetők

A utóbbi időben több tévécsatorna is sikerrel vetíti saját gyártású, a kényszeres gyűjtögetőket bemutató valóságshow-ját. Ám amíg a közönség pattogatott kukoricát majszolva szórakozik ezeknek a képtelen csodabogaraknak a láttán, addig a szakember elborzadva konstatálja, hogy hány újabb és újabb hasonló eset kerül napvilágra. Nem holmi hóbortról van ugyanis szó: a kényszeres gyűjtögetés és felhalmozás a kóros viselkedési rendellenességek körébe tartozik. Nehéz azonban felmérni, hogy milyen százalékban van jelen ez a betegség a lakosság körében, ugyanis a pácienseknek egyáltalán nincs betegségtudata, tehát maguktól soha nem fordulnak orvoshoz.

A felhalmozó életvitelt folytató emberek egy komplex tünetegyüttessel küzdenek. Először is túl sok holmit vásárolnak vagy gyűjtenek össze különböző helyekről. Másodszor, képtelenek ezektől a tárgyaktól megszabadulni és ehhez kapcsolódik a harmadik tényező: a gyűjtögetőknél vélhetően valamilyen információfeldolgozási hiba jelentkezik, ugyanis képtelenek a kategorizálásra. A páciensek azt állítják, hogy azért nem szabadulnak meg a felhalmozott holmitó, mert egyrészt "jó lesz az még valamire", másrészt érzelmi kötődés fűzi őket minden egyes darabhoz, még akkor is, ha az adott tárgy a halom alján hever és a már évek óta nem került a szemük elé.
A gyűjtögetés kiterjedhet bármilyen tárgyra: ruhák, könyvek, magazinok, dísztárgyak a legjellemzőbbek, de sok esetben az üres samponos flakonokat vagy a már romlott ételt is képtelenek kidobni. Olyan extrém esetek is előfordulnak, amikor a páciens ellenállhatatlan vágyat érez, hogy befogadja az összes útjába kerülő kóbor állatot.
Szakértők szerint a gyűjtögető rendellenesség már kisgyermekkorban megfigyelhető, ám jellemzően a középkorú embereknél fejlődik kórossá. Az esettanulmányok alapján az is állítható, hogy azoknál a betegeknél nagyobb valószínűséggel jelentkezik a gyűjtögető viselkedésmód, akinél a családban már volt hasonló estet, illetve azoknál, akik stresszes vagy traumatikus eseményeket éltek át.

Amíg a hobbigyűjtögetők érdeklődési köre specifikus tárgyakra, például képeslapokra vagy makett hajókra terjed ki és azokat rendszerezett körülmények között tartják, addig kényszeres gyűjtögetők képtelenek a szelektálásra. Ebből következik, hogy a rengeteg limlom és kacat oly mértékben elárasztja otthonukat, hogy az már egészségügyileg és szociálisan is károssá válik. A higiéné hiánya különböző fertőzésekhez, tűzveszélyhez és az élősködők elszaporodásához vezethet. Nem beszélve továbbá az ingatlanban lakók életminőségének romlásáról: számos esetben a felhalmozott holmi oly mértékben elárasztja a helyiségeket, hogy lehetetlenné válik például a fürdőszoba vagy a konyha rendeltetésszerű használata. Az otthonában elviekben mindenki azt csinál amit akar, így a betegek csak akkor kerülnek a hatóságok látókörébe, amikor a szomszéd vagy esetleg egy családtag feljelentést tesz az egészségügyi szerveknél.

A gyűjtögetést egészen a '90-es évekig a rögeszmés-kényszeres rendellenességek közé sorolták. Ekkor célirányos kutatások kezdtek el foglalkozni ezekkel a betegekkel, mert a szakemberek azt tapasztalták, hogy amíg a kényszerbetegek jól reagálnak a gyógyszeres kezelésre, addig a gyűjtögetőkre ez nem jellemző. A szakma per pillanat csak részeredményeket képes elérni a rendkívül hosszú ideig tartó, akár több éves viselkedésterápiával.

[video width="600" height="400" ][/video]

Forrás: www.ocfoundation.org