Arc-teszt

Sokat elárul rólad az, hogy melyik arcot választod.
Ha szeretnéd jobban megismerni önmagadat, akkor próbáld ki a következő személyiségtesztet, ami azon a tézisen alapszik, hogy az ember tulajdonságait, jellemét a külső megjelenése alapján ítéljük meg.

A pszichológia szerint több minden kideríthető a személyiségről az alapján, hogy az alábbi képen szereplő arcok közül melyik tetszik a legjobban. Ha tehát szeretnéd jobban megismerni önmagad, akkor válaszd ki a számodra legszimpatikusabb arcot, majd olvasd el az ahhoz tartozó leírást!Ha az egyes arcot választottad: Olyan személy lehetsz, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy elégedett legyen a munkájával és a pihenésével. Egyfelől erős akaraterőt birtokolsz, másfelől kifejezetten egyértelmű és érzékeny teremtés lehetsz.

Az első arcot elsősorban a produktív és tettre kész emberek választják. Az erős akaratú emberek tudat alatt vonzzák egymást, vagyis nagy a valószínűsége annak, hogy erős és határozott személy vagy.

Ha a kettes arcot választottad: A szép alakú orr arra utal, hogy ez a személy képes a szegénységből gazdagságot teremteni, valamint a körülményektől függetlenül harcol a céljaiért. A melankolikus vagy flegmatikus, lassú emberek félnek az ilyen arcoktól.

A ragyogó szemek alapján elmondható, hogy ez az illető nagyon intelligens, a mosoly formája pedig azt árulja el, hogy ez a személy képes visszafogni az érzelmeit.

Ha a második arcra esett a választásod, akkor a pszichológusok szerint nyugodt, gondolkodó ember lehetsz. Ugyanakkor a látszólagos önkontroll hátterében erős, határozott indulatokkal bíró emberek mély érzelmi szintje állhat.

Ha a hármas arcot választottad: Általában türelmetlen, de kedves emberekre jellemző a kicsi áll. Ugyanakkor lehetnek hűvösek is. A hetyke orr boldog érzésekre utal. Az ajkakból az derül ki, hogy a kritikus helyzetekben egyedül küzdenek, és nem fogadják el a külső segítséget.

Ha a harmadik arc vonzott, akkor a pszichológusok szerint te is olyan csendes és könnyed ember lehetsz, mint a képen szereplő arc tulajdonosa, de ennek ellenkezőjéről is lehet szó.

Ha a négyes arcot választottad: Bátor, szenvedélyes és rámenős tulajdonságokról vall a negyed arc. A fülek felső része pont a szemöldök szintjén fekszik, ami magas intelligenciára utal. A feltűnően kiemelkedő, éles áll arra utal, hogy ez az illető idealista, lelkiismeretes, viszont szereti halogatni a dolgait.

A negyedik arc alapján te bátor és komoly ember lehetsz. Egy gondolkodó személy nem kockáztatja meg, hogy ilyen arcú személlyel foglalkozzon. Neked erős, talán szigorú és makacs személyiséged lehet.

Ha az ötös arcot választottad: Erős, kemény, makacs és szándékos természetre utal a négyzet alakú áll. A nagy szem többnyire mély érzékenységet jelképez. Az ajkak és orr körüli ráncok furcsa, sötét humorérzéket jeleznek. Ha ezt az arcot választottad, akkor komoly hozzáállásod lehet az élethez.

A pszichológusok szerint az erős és érzékeny emberek vonzzák azokat a kedves és meleg embereket, akik védelmet keresnek. Vagyis ebben az esetben az ellentétek vonzhatják egymást, mert az erős személyiség jól illik a gyengébb karakterhez, ketten együtt pedig jó csapatot alkothatnak.Ha a hatos arcot választottad: Érzékenységet és tehetséget jelképezhet az ovális alakú arc. A pszichológusok szerint az ilyen emberek ravaszak. Azok, akiknek nagy a szájuk, általában gondtalanok, és aligha kételkednek a döntéseikben.

A választásod alapján valószínű, hogy a munkád a kreativitással áll kapcsolatban. Ha ez nincs is így, akkor minimum van benned kreatív potenciál. A képen látható lányhoz hasonlóan, kedves, könnyű teremtés lehetsz, és szereted ilyen típusú emberekkel körülvenni magad.

Ha a hetes arcot választottad: A nagy orr azt jelzi, hogy ez a személy aggódik az anyagi helyzete miatt, és szeretheti gyűjtögetni a dolgokat. Az arányos áll makacsságra, de logikus elmére és önbizalomra utal.

A nagy fogak szerint ennek az embernek sokszor szégyenérzettel kellett szembenéznie gyerekkorában. Az ajkak alapján az mondható el róla, hogy gyakorlatias, és meg tud győzni másokat.

Az ilyen arc azokat a gyakorlatias embereket vonzzák, akik tisztában vannak azzal, hogy mit akarnak. Ugyanakkor nagyon kedves, boldog és könnyed emberekkel szeretik körülvenni magukat. Habár erős az akaratod, mégis minden helyzetben megtalálod a megfelelő viselkedést.

Ha a nyolcas arcot választottad: Ez az arc olyan kedves és békés emberekre utal, akik szeretik a kényelmet, és igyekeznek jó embereket gyűjteni maguk köré. Nem vágynak hírnévre. A nagy kiemelkedő áll önbizalomra és jó fizikai állóképességre utal. A száj körüli ráncok alapján elmondható, hogy ez a személy szeret sokat beszélni, jól kommunikál. A rövid szemöldök impulzív személyiséget jelképez.

A nyolcadik arc esetében teljesen igaz, hogy hasonló hasonlót vonz. Ha tehát ezt az arcot választottad, akkor kedves, békés, vicces, jól kommunikáló ember lehetsz, és szereted, ha sok ember van körülötted. Talán kicsit szégyenlős vagy, de melegség árad belőled.

Ha a kilences arcot választottad: Az utolsó arc egyenletes, hosszú szemöldöke arra utal, hogy ez a személy intelligens. Az arc teljes alakja alapján rendkívül nyugodt emberről lehet szó, aki összhangban van a világgal, nem szereti a radikális változásokat. A hosszú orr összhangban van a szemmel, a szájjal és az állal, ami erős személyiséget jelez. Az orr melletti redők arról árulkodnak, hogy ez a személy valamilyen nehézségen ment át a múltban.

A pszichológusok szerint az ilyen személyiséggel rendelkező emberek általában nagyon vonzóak. Ha a kilencedik arcot választottad, akkor igencsak kreatív lehetsz, valamint összhangban vagy a világgal.

(Forrás: goodstuff.hu)

Hozzászólások

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

http://ujhazak.com