Árulkodó étkezési szokások a jellemvonásokról

17482_95883-dietas-karacsony-bi-d00011C1E0f73287d406e

Édes kontra sós ételek

A normális édesség fogyasztás nem csak belefér a mindennapokba, de szükséges is. Finom íze mellett híres a fájdalomcsillapító, kedélyjavító hatásáról is, hiszen tele van endorfinnal, azaz boldogsághormonnal. Akik nem tudnak kontrollt tartani és gyakran nyúlnak a finomságok után, azok szeretet és figyelem hiánnyal küzdenek. A meg nem kapott törődés okozta űrt, a süteményekkel, csokikkal próbálják elnyomni magukban. Többnyire érzékeny és zárkózott emberekre jellemző. Van úgy, hogy az étel sótlanra sikerül, ezért után sózára szorul, viszont ha kóstolás nélkül is megrögzötten a sótartó után nyúlsz, az már nem az étel íztelenségéről árulkodik. A fokozott energia szükségletet jelzi nekünk. Akik többet használják a fejüket, túl gondolják a dolgokat, hajlamosak a túlaggódásra, azok sok energiát veszítenek el közben, melyet a sós ételekkel próbálják pótolni.

111227_curry03

Pikáns kontra fűszertelen értelek

Aki rendszerint szereti fűszerezni az ételeit és a pikáns ízeket kedveli, az vállalkozó szellemű, szereti a kihívásokat, kalandokat, a változatosságot, ugyanakkor forrófejűség is jellemezheti. Nem kedveli a kötött és monoton dolgokat, ellentétben azokkal, akik a fűszertelen ételeket részesítik előnyben. Akik kerülik a pikáns ízeket, azok velük együtt a változást és az új dolgokat is. Szeretik a jól megszokott és bevált mintákat, melyeket nem cserélnek le szívesen valami másra. Nehezen vágnak bele kihívásokba, hajlanak a precízségre, zárkózottabbak, merevebbek.

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Májusi életmódtanács

Májusi életmódtanács

Ezt kellene megtanulnod a hónapban.

Májusi nyugalom

Májusi nyugalom

Erre lehet szükségedhez a lelki békéhez.

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Hogy hozhatod ki a legtöbbet a hónapból?

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

A pszichológia szerint nem csak rendszeretetre utal ez a szokás.

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Egy kártya alapján kaphatsz tanácsot.

A személyiségről feketén-fehéren

A személyiségről feketén-fehéren

Ez a teszt kertelés nélkül adhat képet a személyiségről.

Tévhitek az öregedésről

Tévhitek az öregedésről

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cseresznyefa-teszt

Cseresznyefa-teszt

Rólad mit árul el a rózsaszín lombkorona?

Így reagálhatsz a kihívásokra

Így reagálhatsz a kihívásokra

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan állsz hozzá a nehézségekhez.

Olasz életmódiskola

Olasz életmódiskola

Ismerd meg az olaszok életszemléletét!

http://ujhazak.com