Az anya iránti düh
Bár az apa hagyta el a családot, a közös otthont, mégis gyakori, hogy a gyerekek az anyára dühösek. A családok felbomlása által okozott lelki sérülések a felnőtt korban is megmaradnak.
A gyerek gyakran érzi úgy, hogy az anya hagyta cserben őt vagy testvéreivel őket. Egy felnőtt nő osztja meg tapasztalatát, érzéseit: "Mérges vagyok anyára, bár úgy érzem, nem érdemli meg. Apa hagyta el anyát, amikor hét éves voltam. Szörnyű időszak volt és nagyon rosszul tűrtem. Gyermekkorom nagy része szorongással telt el. Anyám akkor harmincas éveinek elején járt, mikor apa elhagyta, újra beiratkozott az egyetemre, hogy jobb munkát kapjon, hogy jobban el tudjon látni engem és két testvéremet.
Most 34 éves vagyok és mindent összevetve javult kapcsolatunk, de még mindig érzek irányába kordában nem tartott dühöt és sötét gondolatok ébrednek bennem, ha rá gondolok. Bár apámat alig látom, mégis ő az, akinek elismeréséért törekszem - még akkor is, ha épp őrá kellene, hogy dühös legyek. Nehezemre esik anyámat meglátogatni, és amikor próbál velem beszélgetni, kurtán válaszolok, és passzív agresszivitásba menekülök.
Anyám jó ember, kicsit nehézkes és uralkodó típus és bánom azokat az elfecsérelt pillanatokat, amiket a düh miatt mulasztottunk el. Nem lesz mindig mellettem és meg akarok békélni az érzéseimmel mielőtt túl késő lenne, és nem tudom megadni azt a szeretetet, amit érdemel."
A szakember szerint nem logikusak a hölgy érzései, különösen az anya-lánya felszín alatti kapcsolata. Előfordul, hogy a lányok látszólag minden ok nélkül anyjuk ellen fordulnak. Később megnyílhatnak, és anyjuk válás sírják el bánatukat. amiknek nem az anya az okozója. Dühüket, problémáikat a kevésbé szeretett szülőn töltik ki. Úgy érzik, anyjuk hagyta őket cserben. Az érdekes az, hogy ez nem egyedi jelenség.
Ha az apa elhagyja az anyát, s vele együtt a gyerekeket is, a gyerek úgy érezheti, ő nem megfelelő, és nem képes arra, hogy apát otthon tartsa. Egy válás súlyos öröksége lehet ez az érzés, amelyet a gyerekek éreznek a felnőttek döntései miatt. A maradó szülőt hibáztatják igazságtalanul. A távozó szülőt pedig a valóságosnál szebb színben látják. Ez az oka, hogy azok az elvált szülők tizenéves gyerekei ahhoz a szülőhöz akarnak költözni, akivel kevesebb időt töltöttek.
Míg egy életen át próbálják ezt a helyzetet feldolgozni, a hibáztatás igazságtalan, s sokszor nem is tudják megfogalmazni azt. Ha az érzelmek nagyon magas fokra hágnak, legjobb szakemberhez fordulni. Még a házi orvost is fel lehet keresni, aki segít megfelelő terapeutát keresni.
Ebben az esetben a 34 éves lány felismerte, hogy anyja nem hibás, és büszkének kellene lennie rá: a válás után összeszedte magát, diplomát szerzett, jobb állást gyermekei érdekében, akiket szépen felnevelt. Azok a tulajdonságok, amelyeket kritikaként nevezett meg "nehézkes és uralkodó típus" segítettek neki akkor abban, hogy a nehéz helyzeteken úrrá tudjon lenni.
A történetben az apa, bár lehet, hogy nagyszerű ember, és érdemes arra, hogy a gyerek elismerését kivívja, mégis ő volt az, aki cserbenhagyta a családot. Mégsem lenne szerencsés a dühöt felé irányítani.
A gyerekeknek - akár felnőtt korukban is - azt kellene elfogadniuk, hogy a családot elhagyó szülő távozása sem a gyerekek sem a maradó szülő hibája.
www.theguardian.com
A gyerek gyakran érzi úgy, hogy az anya hagyta cserben őt vagy testvéreivel őket. Egy felnőtt nő osztja meg tapasztalatát, érzéseit: "Mérges vagyok anyára, bár úgy érzem, nem érdemli meg. Apa hagyta el anyát, amikor hét éves voltam. Szörnyű időszak volt és nagyon rosszul tűrtem. Gyermekkorom nagy része szorongással telt el. Anyám akkor harmincas éveinek elején járt, mikor apa elhagyta, újra beiratkozott az egyetemre, hogy jobb munkát kapjon, hogy jobban el tudjon látni engem és két testvéremet.Most 34 éves vagyok és mindent összevetve javult kapcsolatunk, de még mindig érzek irányába kordában nem tartott dühöt és sötét gondolatok ébrednek bennem, ha rá gondolok. Bár apámat alig látom, mégis ő az, akinek elismeréséért törekszem - még akkor is, ha épp őrá kellene, hogy dühös legyek. Nehezemre esik anyámat meglátogatni, és amikor próbál velem beszélgetni, kurtán válaszolok, és passzív agresszivitásba menekülök.
Anyám jó ember, kicsit nehézkes és uralkodó típus és bánom azokat az elfecsérelt pillanatokat, amiket a düh miatt mulasztottunk el. Nem lesz mindig mellettem és meg akarok békélni az érzéseimmel mielőtt túl késő lenne, és nem tudom megadni azt a szeretetet, amit érdemel."
A szakember szerint nem logikusak a hölgy érzései, különösen az anya-lánya felszín alatti kapcsolata. Előfordul, hogy a lányok látszólag minden ok nélkül anyjuk ellen fordulnak. Később megnyílhatnak, és anyjuk válás sírják el bánatukat. amiknek nem az anya az okozója. Dühüket, problémáikat a kevésbé szeretett szülőn töltik ki. Úgy érzik, anyjuk hagyta őket cserben. Az érdekes az, hogy ez nem egyedi jelenség.
Ha az apa elhagyja az anyát, s vele együtt a gyerekeket is, a gyerek úgy érezheti, ő nem megfelelő, és nem képes arra, hogy apát otthon tartsa. Egy válás súlyos öröksége lehet ez az érzés, amelyet a gyerekek éreznek a felnőttek döntései miatt. A maradó szülőt hibáztatják igazságtalanul. A távozó szülőt pedig a valóságosnál szebb színben látják. Ez az oka, hogy azok az elvált szülők tizenéves gyerekei ahhoz a szülőhöz akarnak költözni, akivel kevesebb időt töltöttek.
Míg egy életen át próbálják ezt a helyzetet feldolgozni, a hibáztatás igazságtalan, s sokszor nem is tudják megfogalmazni azt. Ha az érzelmek nagyon magas fokra hágnak, legjobb szakemberhez fordulni. Még a házi orvost is fel lehet keresni, aki segít megfelelő terapeutát keresni.
Ebben az esetben a 34 éves lány felismerte, hogy anyja nem hibás, és büszkének kellene lennie rá: a válás után összeszedte magát, diplomát szerzett, jobb állást gyermekei érdekében, akiket szépen felnevelt. Azok a tulajdonságok, amelyeket kritikaként nevezett meg "nehézkes és uralkodó típus" segítettek neki akkor abban, hogy a nehéz helyzeteken úrrá tudjon lenni.
A történetben az apa, bár lehet, hogy nagyszerű ember, és érdemes arra, hogy a gyerek elismerését kivívja, mégis ő volt az, aki cserbenhagyta a családot. Mégsem lenne szerencsés a dühöt felé irányítani.
A gyerekeknek - akár felnőtt korukban is - azt kellene elfogadniuk, hogy a családot elhagyó szülő távozása sem a gyerekek sem a maradó szülő hibája.
www.theguardian.com
Hozzászólások